A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - János István: Kodály Zoltán és a régi magyar irodalom

KODÁLY ZOLTÁN ÉS A RÉGI MAGYAR IRODALOM JÁNOS ISTVÁN Aligha van a magyar zenetörténetnek olyan alakja, aki annyira sok szállal kötődne a magyar és az egyetemes irodalmi hagyományhoz, mint Kodály Zoltán.

1 Még az egyetemes modellé emelkedett Bartók sem kísértette meg azokat a történelmi mélységeket, mondhatnók dantei bugyrait a magyar történelemnek, kultúrának és irodalomnak, mint Kodály, aki azért is ragaszkodott következetesen az irodalmi hagyományokhoz, mert magyar-német szakos bölcsészhallgató is lévén elég alkalma kínálkozott a szintetikus látásmód kialakítására és az irodalmi tradíció megismerésére és megbecsülésére. Irodalomszemléletét az Eötvös-Kollégium tanárai Beöthy Zsolt és Gyulai Pál alakították ki, de a későbbiekben nagy hatást gyakorolt rá Horváth János szintetikus irodalomszemlélete is, mígnem kialakítja önnön egyéni irodalom- és kultúrafelfogását, melyben zene, néprajzi hagyományok, magas irodalom és történelmi tradíció egyetlen szételemezhetetlen egységet képez. A magyar kultúra tér- és idődimenziói egyszerre jelentettek számára kihívást: szerteágazó népzenei gyűjtőútjai mellett, melyek során bejárta országa rejtett zugait, Csallóköztől Nyitráig, Zalától Brassóig, nem kevésbé hosszas felderítőutakat tett a múltban, kultúránk nyomait kutatva. Mert Németh Lászlóval egybehangzóan vallotta, hogy „csikorgó előidőkből létünk talpa lett", s a jelen nem érthető meg, ha nem tart folyamatosságot a múlttal, s múltunk sincs, ha nem tudjuk felmutatni a jelenben. Kodály szakképzett irodalomtudós és filológus lévén szakavatott kézzel nyúlhatott a magyarság teljes irodalmi hagyományához, hogy művészetébe asszimilálva átemelje azt a jelenbe, s mint művész a hagyomány által hitelesebben szóljon korához. Kodályt az irodalmi folyamat egésze érdekelte és ragadta meg, s különösen azért is, mert a ránk maradt szövegek még töredékességükben is jobban reprezentálták számára régi kultúránk folyamatosságát, mint pl. a nagy időbeli hiátusokat felmutató zenei hagyomány. Az egyetemes irodalom tehát még a zenei rekonstrukcióban is segíthet, de mégsem ez volt a legfontosabb Kodály számára, hanem a történelmi térben és időben mindig és mindenütt jelenvaló magyarság. Ez a magyarságtudat szólal meg minden egyes művében, ez hatja át az etnikai létezés alapdimenzióit. A történelemben - vallja - minden egyes nemzet „csak századokon át kibontakozó teljes életével mutatja meg magát".

2 A történelemben megmutatkozó teljes életet kell a művésznek ismernie: „A művész, ha nem részese az élő hagyománynak, szárazra vetett hal. De a történelmi múlt eredményeit sem nélkülözheti. Teljes értékű magyar művészet csak a teljes magyar múlt talaján fejlődhetik, anélkül mindig hiányozni fog belőle valami. "

3 1 A témakör részletes kifejtéséről 1. BITSKEY István: Régi irodalom - modern zene (Kodály művészetének irodalmi gyökerei). Eszmék, művek, hagyományok, Debrecen, 1996. 292-299. Csokonai Könyvtár 7. TARNÓC Márton: Kodály és a régi magyar műveltség. ItK, 1983. 301-309., TARNÓC Márton: Kettőstüt, Bp., 1988. 330-348. 2 FÜR Lajos: „ Ne bántsd a magyart!" Bartók és Kodály történelemszemlélete. Kairosz Kiadó, hely és évszám nélkül, 96. 3 FÜR, 96. 653