A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

„a szarvasalak ma már hiányzik" és azt önálló kosfejesdíszü, azaz II. típus „a" csoportjába soroljabe (PÁRDUCZ 1958a, 61). Ez utóbbi állásfoglalással és tipológiai besorolással a hazai és az orosz kutatás is következetesen egyetért (B. HELLEBRANDT 2001a, 64; KEMENCZEI 2005, 185; KUZNYECOVA 1987, 40). Újabb tipológiai besorolásban ez a típus képviseli a II. csoport 3. típusát, mely a kosfejes végződésű tükörnyeleket foglalja magába. A kosfejes ábrázolás pontos párhuzama egy szokatlanul nagy, 3 méter átmérőjű sírgödörből, a tápiószelei 84. hamvasztásos sírból (PÁRDUCZ 1958b, 58), Erdély területéről, Tordáról/Turda (ROSKA 1937, 179, Abb.19) valamint az ukrajnai Gulja górod lelőhelyéről ismeretes (KEMENCZEI 2005, 186, Abb. 6, 7-9). Fenti gondolatmenet zárásaként elmondható, hogy egyértelmű bizonyítékok és hazai párhuzamok hiányában óvatosan kell kezelnünk, a hiányos darabok esetleges kiegészítését. Az egyes tükörtípusok állatábrázolásain túl figyelembe kell vennünk olyan - az állatábrázoláshoz képest másodlagosnak tűnő, csak a nyélkialakításra jellemző - stiláris elemeket, mint az oszlopfőszerű, lapított- vagy vízszintes bordákkal kialakított nyélvégződés. A temetkezések leletkörnyezetét vizsgálva, rendkívül szembetűnő az a jelenség, hogy Északkelet-Magyarország területén, hamvasztásos temetkezésekhez köthető, erősen deformálódott, díszített szkíta bronztükröket, illetve azok töredékeit ismerjük. A sírokból származó bronztükrök erősen deformáltak, míg a szórványos darabok esetében a legtöbb darab ép. Előbbi jelenség okát a tükrök máglyára helyezésével magyarázhatjuk, míg az ép darabok földbehelyezése kapcsán ettől eltérő álláspontot képvisel a kutatás. E szerint ezek a darabok nem köthetőek szervesen a hamvasztásos temetkezési rítushoz, földbe helyezésük mögött sokkal inkább olyan vallási hátterű áldozat vagy felajánlási ceremónia feltételezhető, mint a nagytarcsai fémleletek „deponálása" (KEMENCZEI 2005, 193).

79 Fenti kutatási elméletek ismeretében kell átgondolnunk a muhi-kocsmadombi bronztükör értelmezésének lehetőségeit is. Annak ellenére, hogy másodlagosan került elő, s a tárgyon égésnyomok nem figyelhetőek meg, már Leszih A. sem tartotta kizártnak, hogy esetlegesen urnasír melléklete lehetett (LESZIH 1939, 77). A megfigyelhető finom repedéseket a több darabból öntés és a melegen egybedolgozás bizonyítékaként határozhatjuk meg (B.HELLEBRANDT 1994). Rendkívül ép állapota és a lelőkörülmény bizonytalanságai alapján azonban sokkal inkább a Kemenczei T. által meghatározott áldozati vagy felajánlási ceremónia egyik szép példáját sejthetjük a muhi bronztükörben. Unikális tükrök problémája Szkíta kori leletanyagunkban, több párhuzam nélküli, nehezen értelmezhető bronztükröt ismerünk. Muhi-Kocsmadomb lelőhelyén az 1930. évi ásatás során feltárt urnatemető 7-8. sírja között, egy 5 cm átmérőjű bordázott díszű fémlap fele került elő (IV.tábla, 5), melyet az ásató tükör töredékeként értelmezett (LESZIH 1939, 71, II. tábla, 25). Pontos formai párhuzamát ismerjük Miskolc-Sajóparti-homokbánya szórvány leletanyagából

80 (IV. tábla, 4). Annak ellenére, hogy szkíta leletkörnyezetből kerültek elő, fenti bordás díszű, középső füles (ún. nomád tükör) típust a császárkori és kora népvándorlás kori tükrök 79 Ez a kép általánosan jellemzi a szkíta kori kutatást: Kuznyecova gyűjtésében, a 80 darab tükörből, mindössze 24 bizonyíthatóan sírlelet, a többi szórvány (KUZNYECOVA 1990). 80 Tárgyleírásukat lásd a II. függelékben! 61