A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

Erdély). A szórványként előkerült leletek általános elterjedését régészeti kontextus hiányában magának a tárgytípusnak az átvételével, illetve az egyes területekre vonatkozó hiányos temetkezési- és településkutatási képünkkel magyarázhatjuk. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SZKÍTA KORI KUTATÁSI KÉPE Borsod-Abaúj-Zemplén megye szkíta kori temetői Északkelet-Magyarország szkíta kori kutatásának legnagyobb lendületét kétségkívül Mezőkeresztes-Zöldhalompuszta fejedelmi temetkezésének és sírleleteinek előkerülése adta 1928-ban. A Kubik földbirtokos család sírhelyének kialakításakor - melyet egy halomszerű emelkedés oldalába vágtak - előkerült temetkezésre vonatkozóan a régészeti kontextus kapcsán a legtöbb információval az azt szétdúló munkások szolgáltak. Ezek szerint a hamus földben égett csontokat találtak, majd alatta a 136 darab aranygombot, a szarvast és legalul az aranyláncot. (A lelőhelyen Feltich Nándor és Márton Lajos végzett hitelesítő ásatást.) A hamvasztásos temetkezés vélhetően a hamvak sírgödörbe helyezésével kezdődhetett, melyekre ráhelyezték az aranyláncot, majd befedték az aranyszarvassal díszített pajzzsal. B. Hellebrandt Magdolna véleménye alapján (B. HELLEBRANDT 2001a, 55.) a rétegtani megfigyeléseken túl, ezt a rekonstrukciós lehetőséget támasztaná alá az a tény is, hogy a pajzs által védett aranyláncon alig van olvadásnyom. Maga Fettich N. is azon véleményének adott hangot, hogy a hamvak a nemesfém tárgyakkal együtt eredetileg egy halomsír alatt feküdtek (FETTICH 1928, 9-10). E leletek formai és technológiai jegyeit vizsgálva ő mutatott rá először azok dél-oroszországi sztyeppvidéken előkerült fejedelmi halomsírokkal való rokonságára. Fenti analógiák felhasználásával meggyőzően adott választ a zöldhalompusztai temetkezés kapcsán felvetődött kérdéskörre (FETTICH 1934, 30). A kostromszkajai kurgán alapján a hazai aranyszarvasokat pajzsdíszként határozta meg, melyek törzsfői vagy fejedelmi temetkezésre utalnak. A pajzsdíszeket és a fejedelmi méltóságjelvényeket részletesen vizsgáló A. Rieth a dél-oroszországi leletek áttekintése után alátámasztotta Fettich N. véleményét, és az aranygombokat is a pajzs díszeként határozta meg (RIETH 1971, 112). A sztyeppéi állatstílus megjelenése nem előzmény nélküli a kárpát-medencei vaskorban. A Kr. e. VIII. századtól, az ún. preszkíta kortól olyan ismert leleteink, mint a prügyi kincslelet lófej alakú jogara (KEMENCZEI 1981, 31. 5. kép, 1.), vagy a biharugrai madárfej alakú bronz kantárdíszek (GALLUS-HORVÁTH 1939, 15. tábla 1-2) az állatstílus előképének tekinthetőek. A Kárpát-medencén át, egészen Mark-Brandenburgig követhető a korszak leletanyagában a sztyeppéi állatstílus megjelenése. Utóbbi lelőhelyen egy szkíta vettersfeldi hal alakú aranylemezt is pajzs díszeként értelmezhetünk. A kutatás jelen állása szerint - a korábbi álláspontoktól eltérően - a Pontus vidék szerepének felértékelődésével, szkíta kori fejedelmi ékszereink datálása kapcsán, az Kr. e. VI. századot tarthatjuk elfogadhatónak (KEMENCZEI 1999, 175; uő. 2005, 206). A térség nyugat-keleti irányú kapcsolatait jól tükrözi az 1900 óta a század eleji szakirodalomban szinte folyamatosan szereplő Muhi lelőhely, ahonnan állandó jelleggel kerültek leletek a környező miskolci, egri, kassai múzeumokba. Az első régészeti kontextusra vonatkozó információkkal a környéken tíz évig ásató Szendrei János szolgált, aki urnás temetkezésekről tett említést. Ezek egyikéből került elő az ismert állatfüles bögre 40