A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Borsodi Madárka című tanácskozás előadásai - Sári Zsolt: A hagyományos konyha megjelenése gasztronómiai fesztiváljainkon

A fesztivál programjai négy fő területre oszthatók: 1. Szakmai programok A fesztivált több, a cseresznyéhez kötődő szakmai program kíséri: szakmai tanácskozások, fajtabemutatók, helytörténeti, néprajzi előadások. A tájház szerepe egyértelmű, a helytörténeti, gazdaságtörténeti és néprajzi bemutatók, előadások megszervezése, megrendezése kötődik a helyszínhez. 2. Sportprogramok A mai fesztiváloknak már elengedhetetlen részét képezik a különböző sportesemények, mérkőzések (színész, újságíró, politikus válogatottak), vetélkedők. A nagykörűi példák itt is a cseresznyéhez köthetők: létramászó verseny, cseresznyemag-köpő verseny. A tájház a hagyományos, népi játékok felelevenítésében játszik szerepet. 3. Szórakoztató programok A fesztivál számos programja ebbe a csoportba tartozik: koncertek (népdal, nóta, rock, jazz, disco, komolyzene), szabadtéri színházi előadások, musicalek és utcabál. A különböző zenei programok a megfelelő környezetben kerülnek bemutatásra: a művelődési ház színpadától a templomig, a tájház udvaráig és a szabadtéri színpadig. A tájház leginkább a különböző népzenei, néptáncprogramoknak ad helyet, kihasználva a környezet adta kiváló lehetőségeket. 4. Hagyományőrző programok A tájház szerepe leginkább ebben a programkategóriában érhető tetten. A helyi hagyományok, a népi kultúra legszélesebb körű bemutatása, felelevenítése a turisták és a helyi közösség számára. A már említett kézműves bemutatók, foglalkozások mellett a népzenei és néptánc programok szervezése, a régi népszokások felelevenítése, amibe a helyi iskola tanulói mellett az asszonykórus és a színjátszó kör vállal oroszlánrészt. Ezek a közösségek nemcsak turisztikai attrakciót szolgáltatnak, hanem felvállalták a helyi hagyományok, népszokások, a falu népdal- és népmesekincsének felgyüjtését, megőrzését és bemutatását. A tájház ezek koordinálását, szakmai segítését (a megyei múzeum közreműködésével) vállalhatja föl. Ezekben az esetekben arról is szó van, hogy a közösség korábbi hagyományai és szokásai, amelyek már csak az emlékezetben - de gyakorlatban nem - éltek (vagy már csak írásos forrásokban voltak felkutathatók), tudatos gyűjtés és hagyományélesztés által kerülnek újra vissza a gyakorlatba. Míg azonban korábban ezek a hagyományok és szokások kisebb közösségekkel, a szokást gyakorlókkal, a hagyományt birtoklókkal álltak kapcsolatban, a felelevenített tradíciók már folklorizálódott változatokban jelentek meg. És itt az egyik veszélyforrás, nehogy a közösség szokása, hagyománya kiüresedjen, egyszerű turisztikai látványossággá váljon. Ennek érdekében egyrészt a szakszerű „néprajzi" munka szükségeltetik (gyűjtés, eredeti szövegek, rítusok „betanulása"), másrészt pedig a közösség távolságtartása, eredeti hagyományainak megőrzése. A gasztronómiai programok esetében is azok az attrakciók emelkednek ki, váltak leginkább keresetté, amelyek helyiek, többek között a cseresznyés ételek készítése, bemutatója, a nagykörűi cseresznyepálinka (a híres 77-es, a 77 fajta cseresznyéből készített pálinka), valamint a hagyományos technikával készült ételek. Ez utóbbiban a tájház fontos szerepet játszik, kemencéjében gyakran készül kenyér és kalács. Ezekre a fesztiválokra úgy gondolom, nyugodtan alkalmazhatjuk az Eric Hobsbawn által alkalmazott „kitalált hagyomány" fogalmát. Az új társadalmi-politikai és kulturális hálóba került közösségek útkeresésének fontos állomásai voltak ezek a rendezvények. 684