A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Békési Gábor-Tóth Arnold: „Hadifogoly vagyok, nem enged Amerika haza…” Marsalkó Mihály hadifogolynaplójának irodalmi és folklorisztikai vonatkozásai

Elbujdostam volna még nyolc éves koromba, Hogy ne talált volna engem a sorozó cédula, Nem volnék most itt a dachaui szúrós drótkerítéses fogolytáborban. Végül harmadikként szólunk arról a sajátosságról, amely már az eddig közölt szövegek alapján is érzékelhető: a kézirat létrejöttének célja alapvetően különbözik a más, hasonló kéziratos könyvek keletkezésének céljától. A már említett diákmelodiáriumok, vagy az egyéb népi kéziratos könyvek (vőfélykönyvek, emlékkönyvek és a békeidőben született katonakönyvek is) a verses szövegeket teljességükben, ép változataikban, énekelhető vagy szavalható formában tartalmazzák. Ezek funkciója a szóbeliségre épülő kultúrában az emlékeztetés. Ezzel szemben Marsalkó célja nyilvánvalóan az önkifejezés, melynek során - feltehetően más költői eszközök ismerete híján - a rendelkezésére álló nyersanyagot: a folklórt használja. Az iménti példákból is kiderült, hogy bár a szerző szövegei jelentős részben folklorikus panelekből építkeznek, ám a tematika és az aktualizálás kettős meghatározottsága okán mégis saját szerzemények. Ez a szerzői attitűd egy ellenkező előjelű formában is megjelenik, amikor az egy-két soros daltöredékek nem kontaminálódnak, sem nem aktualizálódnak, hanem pusztán önmagukban állva juttatják kifejezésre Marsalkó belső érzelemvilágát. Az alábbi apró szövegtöredékek többször is előfordulnak a kéziratban. (Miután az ezeket tartalmazó teljes szövegeket is olvashatjuk korábban, kizárható, hogy nem jutott volna eszébe a szöveg és ezért a töredékesség.) Én Istenem, merre van a szülő hazám? Merre sirat a kedves babám? írd meg pajtás a babámnak, Sej, haj gyenge karom! Gépmadár tör át a fellegeken Csikorognak a hernyótalpak Milyen világot ábrázolnak tehát a szövegek, milyen narratívának volt a főszereplője Marsalkó Mihály őrmester? Bár müvét a paraszti kultúra termékei közé soroljuk, a szerző nem tartotta magát parasztembernek: sokkal inkább mesterembernek, aki büszke a szakmai tudására. Ugyanakkor világlátott honvédtisztnek is nevezhette magát, egy 50 felé közeledő, tapasztalt, öreg katonának, odahaza pedig gyermektelen családfőnek. Feltétlenül, őszintén vallásos, a nélkül, hogy rábizonyítható lenne a mesterkéltség, a felvett póz vádja. Ezzel mindenképpen összefügg érzékenysége, katonatiszt létére néha már furcsának tűnik, milyen érzékeny lélek lakozik a posztózubbony alatt (pl. bocsánatot kér olvasóitól egy ártatlan vicc előadása előtt). Mindenképpen méltányolandó közlési vágya, annak tudatában, hogy sok ezer magyar katona nem hagyott hátra feljegyzéseket. Ráadásul megfigyeléseiben - mint ahogy feladatvégzésében általában - abszolút precizitásra törekedett: ha nem volt elég a szó, életszerű rajzokkal is megtámogatta mondanivalóját, egy-egy esetben pedig szöveg és rajz szabályos képverssé kapcsolódott össze. A bemutatott kéziratos hadifogolynapló nemcsak a helytörténészek és a hadtörténészek, de az irodalmárok és folkloristák számára is jelentőséggel bír. A benne található több mint száz verses szöveg újabb szempontok alapján történő további vizsgálata mellett 570