A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Bartha Elek: A húsvéti ünnep elé

A HÚSVÉTI ÜNNEP ELÉ BARTHA ELEK A tavasz első hónapjának vége felé tartunk, rövidesen itt a húsvét.

1 A világnak ezen a részén alighanem minden élőlény érzi a természet megújulását, növények, állatok, és ez alól az emberi faj képviselői sem számítanak kivételnek. Ezt a csodát évről évre valamennyien átéljük, mégis mindig új élményt jelent. A közelgő húsvét misztériuma ugyancsak újra és újra megújuló isteni csoda, két évezred óta a keresztény világ, a keresztény Európa legnagyobb ünnepe. Újjászületés, megújulás - ünnep, a passió, majd a feltámadás öröme: keresztény és nem keresztény, hivő és nem hivő számára egyaránt a várakozás, majd az azt követő beteljesedés ígérete. Ez határozza meg az immár több mint ezer esztendős magyar és egyben nemzetközi húsvéti hagyományainkat. Minden kor embere a maga módján és értékrendje szerint ünnepel. Ki vallásos áhítattal, ki a világ igenlésével, mások kegyelettel, vagy az elődök, az ősök iránti megbecsüléssel, a rájuk való emlékezéssel. A kulturális hagyomány lehetőséget ad arra, hogy egyidejűleg az ünnep valamennyi fontosabb motívuma megnyilvánulhasson, azt minden dimenziójában átélhessük. Ilyen a mostani alkalom is: most megnyíló múzeumi kiállításunk keretében, a tárgyak kézzel foghatósága révén - bár a kiállított tárgyakat természetesen nem szabad érinteni - az ünnepi tárgykultúra, az okos, informatív feliratozás és a megnyitó ünnepélyessége egy ablakot nyit minden résztvevőnek húsvét ünnepére. Segít ráhangolódni arra, amit szüleink, nagyszüleink, dédszüleink érezhették e nagy ünnep közeledtével. Láttatja velünk azt is, ahogyan ők cselekedtek, ők ünnepeltek, és láthatóvá teszi azt az utat is, ahogyan saját ünnepi hagyományunkat a meglévő, számunkra ingyen és helyben rendelkezésre álló évezredes ünnepkultúra részévé, annak szerves folytatásává tehetjük. Mit ünnepeltek azok a generációk, akik a most kiállított, esztétikai élményt nyújtó tárgyi világot, az általuk sugárzott életszemléletet örökül hagyták? Mit ünnepelünk mi, akik ezt az örökséget a magunk módján becsben tartjuk, őrizni, esetleg folytatni kívánjuk? A kétezer éves keresztény húsvét nem előzmények nélküli. Krisztus kereszthalála és feltámadása egy akkori ünnephez kapcsolódott. Az ószövetségi zsidó hagyomány tavaszi, niszán hónapra eső kettős ünnepe is korábbi, archaikus gyökerekből, a nomád pásztortársadalom és az ókori agrárvallások kultuszából táplálkozott. Mai élő húsvéti szimbólumaink nem csupán néhány évszázadosak, nem is csupán a keresztény múltban gyökerezőek, hanem sok évezredes mélységből származnak. Régebbiek, mint maga az ünnep, régebbiek, mint a húsvétot megelőző zsidó ünnepi hagyomány. Régebbiek az írásbeliségnél is. Csak a folklorisztika és a régészet képes a maga eszközeivel időben visszakövetni ennek a tárgykultúrának a nyomait. Az ünnepi ételek, mint a húsvéti kalács, a pászka, a bárány, a torma vagy éppen a tojás ennek a nagy hagyománynak a részei. Olyan hagyományé, amely kultúrákon, vallásokon, történelmi korszakokon ível át, úgy, hogy ősi jelentésrétegeit mindvégig meg1 Elhangzott Mezőkövesden, 2006. március 28-án, a Matyó Múzeumban Nienhaus Rózsa magángyűjteményéből rendezett kiállítás megnyitóján. 529