A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Siska József: Bodrogközi malmok

13. kép. A kistárkányi szárazmalom, 1910. (Petrik B. felv.) Maliim iMUMhüiomM |Sl»t«n kBiUíílliiBlsíiiü) 14. kép. Középmalom terve 1915-ből (Révai Nagy Lexikona XIII. képmelléklet) Az egyszerűbb berendezésű malmok sima őrlést végeztek. A kis hézagúra beállított őrlőkövek egyféle szemcsenagyságot produkáltak. A kezdeti időkben szita sem volt, így házilag tudták csak szétválasztani a héjrészt, a korpát a béltől, azaz a dercétől. A 14. századtól kezdve terjedt el az őrlőműveket hajtóenergiával működtetett, több, különféle sűrűségű szitával ellátott osztályozó. Ezek segítségével már a malomban leválaszthatták a korpát és eltérő szemcsenagyságú lisztet is előállíthattak. A több kopárral őrlő vízimalmoknál tértek át a pitlés vagy félmagas zúzásra. Lényege, hogy az alapanyagot többször felöntik az egymás után sorba helyezett, egyre kisebb hézagúra állított kövekre és így kapják a kívánt minőséget. A legfinomabb liszt előállítása tehát meglehetősen időigényes munkafolyamat eredménye ezzel a technikával. A kéregöntésű acél hengerszékek feltalálása tette lehetővé a magasőrlést és emelte a magyar malmokat a világ élelmiszeralapanyag-előállító iparának az élvonalába. A gondosan megtisztított kenyérgabonát maximum kilenc hengerpáron lehetett átfuttatni. A gőzzel működtetett hajtóművek tudtak ehhez megfelelő energiát biztosítani. Az őrlőkapacitást a gázzal, olajjal, benzinnel, elektromos árammal fokozták az új célmotorok felfedezése után. A bárhol felállítható szárazmalmok egy nap alatt maximum öt mázsa terményt tudtak feldolgozni. A vízimalmok ennek dupláját. A szélmalom kedvező légáramlás esetén 493