A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Viga Gyula: A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben

pedig 1423-ban megemlékeznek az oklevelek.

38 Kistoronya 1737-ben Tokaj-Hegyalja zárt borvidékéhez tartozott,

39 a 20. században Szőllőske kertjei is oda nyertek besorolást. Molnár András 1799-ben kelt leírásából már jól kirajzolódik, hogy a vulkanikus eredetű magaslatok málló kőzetén, a domboldalak verőin sorjáznak a szőlőültetvények: „Zemplénnek jó asztali bort termő szőlőhegye van ...Szőllőskénok bőven van szőleje a helységhez mérten, s jó, tiszta, állandó borokat ad, aszúszőlőt is bőven terem. Szerdahely szőlőhegye jó asztali bort terem. Kiskövesd szőlőhegye igen kevés. Nagykövesdé középszerű bort terem. Szentesnek kevés szőlőhegye van, borát már Szent Mihály tájban megisszák."

40 Bél Mátyás már korábban is megemlékezett a kövesdi hegyről, ahol szerinte sűrűn zöldellt a szőlő, aminek a bora is jó volt, s ugyancsak ő tesz említést Királyhelmec extraneus szőlőbirtokosairól: „Ezen a helyen a királyság több főurának és nemesének is van szőlője. A mezőváros lakóinak saját használatára alig marad egy kis darabka. [Lakói] ruténekkel vegyített magyarok, akik a szőlőművelést fizetés fejében végzik."

41 Magda Pál szerint Kistoronya Tokaj-Hegyalj a része, ugyanakkor második osztályba sorolja Kövesd, Szentes, Helmec, Zemplén, Bari, Ladamóc, valamint Nagytoronya borait. Tanulságos felsorolása is a szőlőfajtákról: Hólyagos, Furmint, Madarkás, Török Gohér, Budai Gohér, Muskotály, Hárslevelű, Balafánt, Leányszőlő, Fejérszőlő, Polyhos, Rózsás, Gerset, Purtsin, Kecskecsecsű, Rumonya, Bogár szőlő, Király édes, Fejér boros, Gyöngy fejér, Zöld szőlő, Batai, Gatsai, Bakator szerepelnek a listáját. A nevek azért is érdekesek, mert azok közül a Bakator, Fejérszőlő, Bogár, Gatsai (Gacsal), Gerset, Gohér és a Romonya (Rumonya) már Szikszai Fabricius Balázs 1570 körül kelt listáján is szerepelnek, jelezve a Felső-Bodrogköz szőlészetének kapcsolatát Tokaj-Hegyaljával.

42 Ha hinni lehet Magda Pál adatgyűjtésének, akkor azt kell gondolnunk, hogy valójában csak a két táj közötti táji adottságok, a hőmérséklet, a napsütötte órák száma stb. okozta különbségekjelentkeztek a szőlőtermesztésben és a bor minőségében, meg természetesen a bortárolás, a pincék különbözőségei. Az említett településeken a recens gyűjtések során is tetten érhető a szőlőkultúra korai rétege. Tanúsítják ezt pl. a szőlőfajták nevei, amelyekből a technikai váltás, a homoki szőlészet elterjedésének nyomai is kiérezhetők: Bakó, Furmint, Hárslevelű, Delevár, Otelló, Izabella, Polyhos, Gersec, Balafánt, Gohér, Cájder, Noha - gyakran együtt, egy helyről. De a terepen járva jól megfigyelhetők a régi szőlészet nyomai is. A teraszok - olykor csak nyomokban -, a több generáció alatt kikapált lingó kövekböA rakott garádok (kerítések), Toronya, Bari, Kisgéres, Helmec, Szőllőske olykor vélhetően középkori eredetű lyukpincéi, a sokféle elvadult parlagszőlő mind-mind a hagyományos szőlészkedés nyomai. Az újabb szőlőültetvények elterjedésével párhuzamosan változott bizonyos mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. Mára általános a kordonos művelés. A permetezés az 1930^40-es években oAöszöxfekete ürömből, ill. hasonló tulajdonságú növényekből készült seprűvel jelent meg a paraszti szőlőkben. 38 Bogoly 1, 1992. 8-9.; Siska J., 1986.206-208. 39 BodóS., 1979. 40 Közli: Udvari I., 1992. 80-84. 41 Közli: Püspöki Nagy R, 1977.909,911. 42 Magda R, 1819.; BalassaL, 1991. 95-153.; Boros L., 1994. 472