A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Viga Gyula: A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben

A gyümölcstermesztés súlypontja az ártereken maradt, még a vízrendezés után is megőrizve a korábbi termesztés számos hagyományát. A gátakon belül a régi vízi világ számos maradványához hasonlóan élt tovább a gyümölcstermesztés is, megőrizve számos archaikus technikát, s a haszonvétel extenzív formáit. A közös gazdálkodás bevezetése előtt a Tisza-völgy szlovákiai és magyarországi oldalán egyaránt magángazdák birtokában voltak az ún. Tisza-kertek, az ártéri gazdálkodás jellegzetes reliktum területei. Nagytárkány és Kistárkány mellett hasonlók voltak a Bodrogközben Zemplénagárd, Révleányvár, Tiszakarád és Cigánd térségében is. Az utóbbiak századunkban is elhanyagolt szilvások, gyümölcserdők voltak.

29 A Tisza-kertek fokozatosan váltak többhasznúvá, a területükön zajlott irtás vélhetően nem jelentette az ártéri gyümölcsös ligeterdők teljes kivágását. Legkorábbi állapotukban - hasonlóan a Tiszakarád és Cigánd térségében a két háború között még meglevőkhöz - leginkább szilvás gyümölcserdők voltak. A Tisza szabályozása után alakult ki végső helyük, s a jószerével vadon termő gyümölcserdők a 19-20. század fordulójától szelídültek valódi kultúrtájjá. A magról kelt hajtásokból a gazdák csak az erősebbeket hagyták meg, s azokat nevelték fává, fokozatosan sorokba is rendezve őket. Mivel az áradás rendszeresen meglátogatta őket, többféle módon igyekeztek azokat úgy átalakítani, hogy ne csak kárát, hanem hasznát is lássák a meg-megjelenő árvizeknek. Ennek legfontosabb eszköze az újabb, magas törzsű gyümölcsfák meghonosítása volt: az akár 3-4 méteres törzsű fákat ebben az időszakban sorokba rendezték, ritkították, azért is, hogy közeik és aljuk más módon (is) hasznosítható legyen.

30 A Tisza-kertekben azonban azok felszámolásáig álltak olyan régi, öreg fák, amiknek már senki nem tudta az eredetét és a fajtáját, azokat nem is gondozták, nem ápolták. Ebben az időszakban a szilvások korábbi dominanciáját az almafák vették át: az 1930-as években már megközelítőleg 3

A része almafa az állománynak, mintegy 20%-nyi a szilva, a többi pedig körte volt.

31 A haszonvétel legfontosabb feltétele a jó áradás volt: az árvíz, ami a tavaszi olvadáskor gazdag hordalékot hozott, jószerével megtermékenyítette a fákat és a kerteket. Különösen akkor, ha hamar levonult, s nem áztatta sokáig a talajt, de táplálta a fákat. Az 1950-es évektől már nem jó vizek jönnek, inkább ártanak a talajnak: a Tisza vízgyűjtő területén kiirtották az erdőket, a víz már nem a korábbi löszös talajt, tőzeget hozza, hanem terméketlen iszapot. A termesztett gyümölcsfajták változását, az igényesebb gyümölcskultúra elterjedését nem egyszerű nyomon követni, a gyümölcsfajták elnevezése sem igazít el pontosan ebben a kérdésben. A változtatásokat ugyanis az egyes gazdák nem egy időben hajtották végre, a gyümölcsösök nem egyforma szerepet játszottak a különböző parasztüzemek gazdasági stratégiájában. Az bizonyos, hogy a legjelentősebb változást az almafajtáknál figyelhetjük meg. A hagyományos fajták későn érők voltak: keményen, alig megérve szüretelték őket, s az ősz, ill. a tél folyamán váltak fogyaszthatóvá.

32 Legismertebb almafajták voltak a hatul, a bilaj piros (bilaj ~ bivaly) a többféle rozmaring, de főleg a húsvéti rozmaringot kedvelték, a kormos, a lapos alma, a tarka piros, a paraszt sóvári, a beregi sóvári, a nemes sóvári, ajáncsecsű, aződlapos, az ontárió, aparmin, a rétesalma, atörök29 Csíkvári A., (szerk.) 1940. 63., A tarkányi Tisza-kertekről: VigaGy., 1993.423-434. 30 Andrásfalvy B., 1963. 271-305.; Andrásfalvy B., 2001. 493-527.; Károlyi Zs.-Nemes G., 1975. 107-109.; Be Ilon T., 2003. 109-138. 31 Viga Gy-Viszóczky /., 2006. 307-314. 32 Vö. VigaGy, 1986. 181. 470