A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Viga Gyula: A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben

képezte. Az erdő kiirtása, valamint a legelő- és a gyepterületek arányának elmozdulása visszavetette a gazdálkodás ezen ágazatát. Majd amikor - az 1880-as évekre - egészében átalakult a földhasznosítás szerkezete, a reliktum-szerüen megmaradt külterjes legelőterületek (pl. Eszenke a Latorca mentén, Zétény közelében) és a falvak közös legelői mellett egyre inkább a téli istállózás vált jellemzővé. A vízrendezés után nem elsősorban a struktúrája változott az állattartásnak, hanem területileg differenciálódott ágazat jelentősége: a nagyjobbára víz menti legelőkkel rendelkező falvak gazdasági előnye megnőtt a szűk határú, kis legelőterületü településekkel szemben. A települések nagyobb részének állattartó gazdálkodását szorongatta a szűk legelő, ezek közeli falvakkal társultak - az úrbéres közösségek, ül. a legeltetési társulatok közvetítésével - a jószágok más határon való legeltetésére. A Latorca mente falvai a vízen túl (Bés, Csicser és más Ung vidéki falvak határában) is béreltek legelőt, ül. legelőjogot. A Felső-Bodrogköz és az Ung vidék településeinek hasonló társulása jött létre a 19. század második felétől a kaszáló rétek, ül. a szénakereskedelem vonatkozásában is, mivel a vízrendezéssel párhuzamosan terjedő vetett takarmányok sem oldották meg egészében a jó piaccal bíró hízó- ül. növendék állatok nevelésének gondját. Jószerével minden talpalatnyi területet igyekeztek kihasználni a legeltetés és a szénakaszálás céljára: a nyomáskényszer, ül. a forduló földek időszakában az ugart legeltették, a közös gazdálkodás bevezetéséig általános volt a tarló legeltetése - az utóbbit leginkább az aratás végén szervezett borjúcsordák hasznosították. Sok vonatkozásban a legeltetés és a rétgazdálkodás lokális feltételeire volt felfüggesztve az állatállomány fajtaváltásának folyamata is. A vízrendezést megelőző állapot rekonstruálása során csakúgy, mint az átalakított táj hasznosítása kapcsán fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Bodrogköz hagyományos paraszti gazdálkodásának szerkezetét egyfajta rugalmas rendszerként kell elképzelnünk. Értelmezésem szerint, egyfajta „pulzáló", a vízjárásoknak, periodikusan változó lokális feltételeknek megfelelő, azokhoz részleteiben alkalmazkodó gazdasági stratégia jellemezhette a vízrendezés előtti Bodrogköz jobbágyparasztjainak tevékenységét, vagyis lényegesen összetettebb, árnyaltabb annál az állóképnél, mint amit néprajzunk a vízjárta területek gazdálkodásáról - a sokféle haszonvétellel együtt - tart.

14 Egyelőre csak sejthetjük, hogy a legeltetés és a takarmányozás arányai is változhattak az egyes évek vízjárásához, az időjárás ciklusaihoz igazodva. Mindezek részleteinek feltárása azonban még a további kutatás feladata lesz. 2. Földművelés A vízrendezés előtti Bodrogköz földművelő gazdálkodásának lehetőségei rendkívül behatároltak voltak: Borsy Zoltán és Félegyházy Enikő szerint csupán a táj területének 10%-a emelkedett az árvízszint fölé.

15 Mindez éppen nem jelenti, hogy a bodrogközi parasztok ne igyekeztek volna kitágítani szántóik területét: a rövid tenyészidejű gabonafélék termesztésének emléke vélhetően éppen az alkalmi területfoglalásokról tanúskodik.

16 A 18-19. században megszaporodó történeti források adatai tartalmaznak - igaz, nem konkrét, s nehezen értelmezhető - adatokat arra vonatkozóan, hogy a különböző 14 Bellon Tibor adatai igazolják, hogy a 18. században a Nagykunságban is változtatta az elöljáróság - a legelők mindenkori állapotának megfelelően - a nyájak legelőterületét. Vö. Bellon T., 1996. 111-141. 15 Idézi: FrisnyákS., 2005. 237-238. 16 Borsos B., 2000. 121-134. 466