A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pirint Andrea: Egy kiállítás-szervező viszontagságai a 20. század hajnalán - Balogh Bertalan és az 1906-os felvidéki vándorkiállítás

Mindenekelőtt arról a kontrasztról, amely a főváros és a magyar vidék között húzódott. Miközben Budapesten már egymást követték a tárlatok, a vidéki városok - e tekintetben - még továbbra is ingerszegény időszakot éltek. A képzőművészeknek megélhetésük és tekintélyük kivívása érdekében a fővárost kellett meghódítaniuk. Az ország egyéb városaiban csak elvétve nyíltak mütárlatok, s a fővárostól távol élő polgároknak jórészt alkalmuk sem volt megismerkedni a színvonalas produktumokkal. Általuk így persze „felvevőpiaca" sem teremtődhetett a művészi nívónak, miközben az ország központjában a képzőművészeti túltermelés jelei mutatkoztak. A probléma orvoslására részben a fővárosból kiindulva történt kísérlet. Az ország első számú, nagy múltú szakintézménye, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (továbbiakban OMKT), közismertebb nevén a Műcsarnok is rendezett néhány vidéki kiállítást - egy alkalommal, 1902-ben Miskolcon -, de a művészeti kultúra decentralizálására elsősorban az 1894-ben alapított Nemzeti Szalon törekedett, amely az egymást gyorsan váltó budapesti kiállításai mellett 1906-ig összesen 25 vidéki tárlatot is megrendezett. Ám a szándék bármennyire is dicsérendő, a megvalósítás csak felemás módon sikerült. Igazi eredményeket elérő, az egyes városokban következetes program szerint ismétlődő és a művészi termés színe-javát felvonultató kiállítások helyett csak véletlenszerű rendezvényekre került sor, melyekre a fővárosi tárlatokról kimaradt, alacsonyabb színvonalú munkákat vitték el. A vidék kulturális fejlődése előtt ugyanakkor a helybéli kezdeményezések is utat egyengettek. Az 1885-től működő pozsonyi „első fecske" után a századforduló tájékán több városban is műpártoló társaság alakult, s az újonnan alapított, átfogó érdeklődésű kulturális egyletek szintén megcélozták saját térségük képzőművészeti életének támogatását. A decentralizálásra irányuló e kétféle - fővárosi és helyi - kezdeményezés 1899ben Miskolcon szerencsésen összekapcsolódott. Az ekkor alapított Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeumi Egyesület Tarnay Gyula alispán közvetítésével azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Szalonnal,

4 s az együttműködés révén még abban az évben megrendezésre került a város ismereteink szerinti első képzőművészeti tárlata. Ennek az eseménynek a jelentősége nemcsak abban ragadható meg, hogy - mind a látogatók, mind a vásárlások számából ítélve - felkeltette a miskolciak érdeklődését a szépművészetek iránt, és nemcsak abban, hogy az itt történt vásárlások megvetették a múzeumi képtár alapját, de a következő évek történései szempontjából legalább ilyen fontossága gyanítható a Nemzeti Szalon alelnöki tisztjét betöltő Hock János két miskolci előadásának is. Hock az előző évben jelentette meg „Művészi reform" című röpiratát, melyben egy, a korabeli képzőművészeti politikával szembehelyezkedő új programot hirdetett meg. A reformpontok között a vidéki képzőművészet ügyének is figyelmet szentelt: művészeti előadásokat, képtárakat, vándorkiállításokat, műkereskedést és a nagyobb városokban műpártoló egyesületeket javasolt alakítani, III. rendezni. A nemzeti öntudatot és a lokálpatriotizmust egyaránt élesztgető „vidéki program" nemcsak az elsöprő lendületű előadások révén hatott, de a „Művészi reform" idevágó fejezete az egyik helyi lapban már hónapokkal korábban olvasható is volt.

5 A sajtóban megjelent reflexiók tanúsága szerint Hock szónoklatainak nagy hatása volt.

6 Noha a sajtóvisszhangnak pillanatnyi fellángolá4 Művészeti mozgalom Miskolczon. Szabadság 1899. ápr. 19. 4. 5 Hock János: Magyar művészet a magyar vidéken I-Il. Szabadság 1899. mára 25. 3-4., mára 29. 3-4. 6 dm: Művészeti mozgalom. Szabadság 1899. jún. 7. 1-5., dm: Hock János Miskolczon. Szabadság 1899. nov. 1. 1-3. (További híradások a kiállítással kapcsolatban: Szabadság 1899. nov. 11. 2-3., nov. 15. 2-4., 372