A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pirint Andrea: Egy kiállítás-szervező viszontagságai a 20. század hajnalán - Balogh Bertalan és az 1906-os felvidéki vándorkiállítás

EGY KIÁLLÍTÁS-SZERVEZŐ VISZONTAGSÁGAI A 20. SZÁZAD HAJNALÁN Balogh Bertalan és az 1906-os felvidéki vándorkiállítás PIRINT ANDREA Az ún. felvidéki vándorkiállításokat nemcsak Miskolc, de általában a Trianon előtti Északkelet-Magyarország fényes kulturális eseményei között tartjuk számon. Méltán kerülnek említésre a kiállításokat fogadó városok (Eger, Miskolc, Kassa, Eperjes, Sátoraljaújhely, Debrecen, Gyöngyös) képzőművészeti múltjának históriáiban és múzeumainak gyűjteménytörténetében egyaránt. Az első ízben 1906-ban, másodszor - s egyben utoljára - 1910-ben útjára induló vándortárlat történetét Zsadányi Guidó, a Herman Ottó Múzeum egykori munkatársa felülmúlhatatlan tanulmányban dolgozta fel.

1 Az alapos munka az összes létező forrást tekintetbe veszi: a vonatkozó szakirodalmat, sajtóhíradásokat, kortársak és családtagok visszaemlékezéseit, de mindenekelőtt azon a terjedelmes irathalmazon alapszik, amely a vándortárlat ötletének megálmodója és a terv megvalósítója, Balogh Bertalan (1870-1922) hagyatékában maradt fenn.

2 Ezen iratanyag alapján a történet még akkor is rekonstruálható volt, ha valójában csak töredékét képezi a lehetséges dokumentumoknak. A több irányba folyó és számos irányból érkező levelezésnek az a része, amely a rendezvényeket felügyelő hivatalos szerv, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat irattárában összerendezve állhatna rendelkezésünkre, sajnálatos módon megsemmisült. De töredékesen maradt fenn a Balogh Bertalanhoz érkezett levelek és az általa írt kéziratok halmaza is. Ennek ellenére rendkívül értékes forrásanyagról van szó, amely nem csupán az eseménytörténet tekintetében fogható vallatóra, hanem képet ad egyebek mellett a 19-20. század fordulójának kiállítás-szervezési gyakorlatáról is. Jelen dolgozat az első vándorkiállításra a 100. évforduló alkalmából emlékezik - a rendelkezésre álló forrásokat a „kulisszatitkok" szempontjából feldolgozva. A vizsgálódás nem a szorosan vett eseménytörténetre, hanem arra irányul, milyen előkészületek megtétele, miféle problémák megoldása és feladatok ellátása révén válhatott valóra a páratlan elképzelés. Merthogy - hangsúlyozni kell - rendkívüli és egyben úttörő teljesítményről van szó, ami már elöljáróban is fokozott mértékű gyakorlatiasságot, megsokszorozódó feladatokat és egyben újszerűséget feltételez. Lyka Károly művészettörténész 1907-ben azt írja a felvidéki tárlatsorozatról, hogy „...olyasmi, a mit egész mai művészeti életünk legfontosabb eseményének tartunk. Még pedig azért, mert egy életerős, derék gondolat első megtestesülését láttuk benne, olyan gondolatét, amelyet nemcsak lehetne, de kellene is folytatni, ha komolyan vesszük a művészeti politikát".

3 Ahhoz, hogy a vándorkiállítás korabeli szerepét és jelentőségét kellőképpen értékelni tudjuk, szót kell ejtenünk a 19-20. század fordulójának képzőművészeti életéről. 1 Zsadányi G., 1964. Zsadányi nyomán szól a vándorkiállításokról: Vargáné Zalán I., 1971. 184-187. 2 A kiállítási iratokat Balogh Bertalan halála után özvegye - Miskolc város polgármesterének felkérésére - átadta dr. Halmay Bélának, Miskolc város akkori főjegyzőjének, aki a múzeumban helyezte el. Az anyag rendezésére és nyilvántartásba vételére csak 1962-ben, Zsadányi Guidó által került sor. 3 LykaK., 1907. 170. 371