A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Spóner Péter: Borsod vármegye 1770-es limitációjának kerékgyártó-árszabása

közli, és további adatokkal egészíti ki a régió kerékgyártó-mesterségének történetét feldolgozó korábbi tanulmányunkat.

9 Az 1770-ben, Miskolcon kiadott eredeti, kéziratos árszabás

10 magyar nyelven jelent meg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár miskolci gyűjteményében őrzik. Az egyik legteljesebb, legrészletesebb iparcikkekre vonatkozó, 18. századból származó megyei árszabás a kerékgyártó-termékek mellett még további 18 szakma - mészáros, közönséges varga, tímár, német varga, csizmadia, szürszabó, csapó, szíjgyártó, nyereggyártó, süveges, szűcs, kötélcsináló, vékony szabó, német szabó, kovács, gombkötő, fazekas és takács - áruinak 1 imitációját tartalmazza." A kerékgyártómesterek termékeit már a legkorábbi, 17. századi borsodi árszabásokban is fellelhetjük, ami egyértelmű bizonyítéka a piacra termelő kerékgyártó-mesterség létezésének, mert a limitációk olyan foglalkozásokról sohasem tesznek említést, melyeknek nem voltak gyakorlói a megye területén.

12 Ezt támasztják alá a korabeli összeírások adatai is, melyek szerint kerékgyártó-mesterek neveivel a megye szinte minden nagyobb településén találkozhatunk. Az ipar elterjedtségét Borsodban jelentősen elősegítette a megye kedvező fekvése, földrajzi adottságai, a mindenki számára viszonylag olcsón hozzáférhető jó minőségű fa, azaz a mesterség legfontosabb alapanyaga. Ennek ellenére a legtöbb településen a 18. század derekáig általában csak egy, még a legfejlettebb mezővárosokban is, mint Szendrön és Miskolcon is maximum két-három mester űzte az ipart, céhalapításig azonban egyetlen városban sem jutottak el. Ez azt jelentette, hogy a kerékgyártó-mesterséget éppen a kedvező adottságoknak köszönhetően hosszú időn keresztül elsősorban háziipari keretek között űzték a megyében. Jelentős változást a termékszerkezetben, az előállított áruk szakmai színvonalában a 18. század közepétől figyelhetünk meg a megye legnagyobb mezővárosában, Miskolcon. A város előnyös fekvésének, a lakosság jelentős mértékű növekedésének és nem utolsósorban a vár közelségének köszönhetően már a 17. század folyamán a régió egyik legfontosabb iparos központjává vált. E fejlődés a 18. század első évtizedeiben, ha lassú ütemben is, de tovább folytatódott, majd a század derekán ugrásszerűen felgyorsult. A századfordulón Miskolc lakossága a század eleji adatokhoz képest közel megötszöröződött, és a népesség gyors növekedése a város iparostársadalmán belül is jól tetten érhető. Nagy számban települtek be mesterek Miskolcra, köztük számos kerékgyártó is, akik elsősorban külföldről, német nyelvterületekről érkeztek. Ők nemcsak a helyi iparosok számát szaporították, de jelentős tőkét és szakértelmet is magukkal hoztak.

13 A bognármesterek száma a század eleji két-három főhöz képest megduplázódott. Miskolc a 18. század második felében a céhszervezetek számát, illetve a településen élő iparűzők számarányát tekintve az ország legiparosodottabb mezővárosai közé emelkedett,

14 így a céhek száma is több mint duplájára nőtt a század második felében. A rendelkezésre álló források ugyan nem teszik lehetővé, hogy a városban dolgozó iparosok számának emelkedését pontosan meghatározzuk a század folyamán, tekintettel arra, 9 Spóner P.,2005. 10 M.IV.A.501/b.Mat.XVI.Fs.I.Fr.l54, 158. 11 Román J., 1980. 17. 12 TóthP., 1983.88. 13 Ekkor telepedtek meg többek között azok a mesterek, akik 1799-ben tevékeny részt vállaltak a helyi céhszervezet létrehozásában is. A céhlevélben név szerint két mester nevét említik: Tinschmidt Jánosi és az 1741-ben született Frim (Frimschmidt) Ádámot, aki 1772-ben költözött Miskolcra. HOM HTD I. 76.18.1.; HOM HTD I. 76.18.6.; Spóner R, 2005. 14 Veres L., 2000. 317. 242