A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gyulai Éva: A kassai és Abaúj vármegyei szabócéhek a 16-19. században. Topográfia és források

Iparszabadság és céhek (Zsidó szabók) A 19. század eleji királyi rendeletek kötelezték a céheket privilégiumuk megújítására, de sok céh kitért a rendelkezés elől, és új kiváltság nélkül működött tovább. Abaúj megyében Abaújszántón 1818-ban a szabó-, Göncön 1837-ben a szűrszabócéh, 1829-ben pedig a kassaiak kérnek új céhlevelet, 1830-ban pedig a szepsi szabók kérelmezik kiváltságlevelüket.

100 A szepsi szabóknak egyébként az 1805. évi 3100. sz. királyi rendeletre hivatkozva, a vármegye már korábban be akarja vonni kiváltságlevelét, és új kiváltására kötelezné őket, a céhtagok azonban szegénységükre hivatkozva képtelenek voltak erre: „mind 26 szabómesterek vagyunk, a mi Sepsi városunkban... semmi uraság, de csupa szegény mesterember és kapás lakik, alig van keresetünk."

101 Kassán a hagyományok szerint működik tovább a céh a reformkor küszöbén is, 1823ban, amikor a társulat új behívótáblát készíttet, a réztábla hátlapjára felvésik az elöljárók nevét is; első céhmester: Kóbor Ferenc, második céhmester: Steier József, Fürmender: Horváth Mihály, nótárius: Molnár József.

102 A „fürmender" {Vormund) vagy szószóló a kassai önkormányzat egyik fontos választott tisztsége volt, nevezték „tribunus plebis"-nek is, a közgyűlés azon tagja, aki társai nevében szólalt fel a gyűléseken. A „fürmender" a céhben hasonló funkciót látott el, a nótárius pedig a céh jegyzőkönyvét, illetve levelezését vezette és végezte. 10. kép. Csuklós szabóollók a kassai szabócéh hagyatékából, 19. század VSMH66. 151, H56.357 (Fotó: Marozsán Zsolt) A céhek felbomlása a régió minden helységében másként ment végbe az 1870-es és 1880-as években, a kisiparos társulatok megalakítása a legtöbb helyen az iparszabadságot először kimondó 1859. évi törvény megjelenése után csak jó húsz évvel következett be. A kassai magyar szabók a céh 1864. évi leltára szerint az alábbi közös vagyont őrizték a céhládában, köztük a lakomákra szánt edényekkel és evőeszközökkel, de közös volt a burnótos szelence is: „41 tanulólevél, 24 cintányér, 6 cintál, 20 pár kés vidlával és daraboló késsel, 2 kéticcés üveg, 20 üvegpohár, 1 céh pecsétje, 3 aranybojt zászlóra, aranyrojtos pántlika, 1 céh táblája, 1 céh lajstroma, 1 burnó[t]tartó, 2 jegyzőkönyv, 4 db kutyabőrön nyomtatott privilégiumok". A kassai magyar szabók céhe, amelynek 1864-ben még 21 fős tagsága volt, az „újulás", vagyis társulattá alakulás idején szinte elfogyott, 1868-ban egymás után léptek, „maradtak ki" a tagok, miután 1 Ft-ot lefizettek a céhládában őr100 Uo. 212. p. 101 SAKAZ 100/784. 102 VSMF 6636. 208