A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Ringer Arpád-Szolyák Péter—Kordos László-Regős József-Heinzlmann Kinga: A Herman Ottó-barlang és a Herman Ottó-kőfülke paleolit leletanyagának revíziós lehetőségei

hogy megközelítőleg 2 méteres mélységben találták és É-D-i tengelye mentén 1 méteres lehetett. Vastagságára pontosabb adatok híján nem tudunk becslést adni. A 2004-es revíziós munkák során a Szeleta-barlang gyűjtőleltárának információi nem csupán a leletanyag térbeli eloszlásának rekonstrukcióját segítették, hanem a metszeteken egyébként pontosan feltüntetett tűzhelyek kiterjedésének alaposabb meghatározását is. A Herman-barlang jelenleg ismert dokumentációja erre nem nyújt lehetőséget. 4.4. A paleolitok (Szolyák Péter) A Herman Ottó-barlang és a Herman Ottó-kőfúlke revízióját nagymértékben nehezíti, hogy a 90 évvel ezelőtt a barlangban talált 700 db paleolitból ma csak 513 db lelhető fel a Magyar Nemzeti Múzeumban, de a kőfülke két „dekadens" levéleszközéből is hiányzik az egyik.

34 Ez a hiány jelentősnek mondható, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy nagyrészt nem tudjuk, milyen darabokról van szó. Ha a Kadic publikációiban közölt leletismertetéseket vesszük alapul, akkor feltételezhetjük, hogy az egyik „dekadens" levéleszköz kivételével „csupán" kiselejtezett szilánkanyagot rejthet a 187 darabos különbség. Mivel van olyan vizsgálat (pl. az illeszkedési vizsgálatok), melynél a legegyszerűbb szilánk is hordoz értékes információkat, a leletanyag értékelésekor erről a hiányról sem szabad megfeledkezni. A pattintott kőanyaggal kapcsolatban a fő kérdés az, hogy az eddig ismert tipológiai, technológiai és nyersanyag-analízishez vajon mi újat tehetünk még hozzá, milyen más megközelítési módok lehetségesek. A hagyományos statisztikai elemzéseket megismételhetjük - sőt, meg is kell ismételnünk -, ám azok legfeljebb árnyaltabbá teszik majd az eddigi eredményeket, a kulturális és kronológiai meghatározáshoz nem visznek közelebb. Új kérdéseket vethetünk fel azonban, ha a műveletsor {cháine opératoire)

35 szemszögéből vizsgáljuk az anyagot. Ez a megközelítés lehetőséget nyújt arra, hogy rekonstruálni tudjuk a helyi kőeszköz-készítés technológiájának lépéseit, s ezzel a barlangban élt emberek gondolkodásához jutunk közelebb. Ennek segítségével talán egyszerűbben megtaláljuk a párhuzamokat is a már kulturálisan meghatározott leletanyagokkal. A Herman Ottó-barlang és a Herman Ottó-kőfülke anyagára eddig még nem alkalmazott vizsgálati területek lehetnek még a traszológia és a taphonómia. Az előbbivel a műveletsor „felhasználás" fázisára vonatkozóan nyerhetünk új információkat, és ez lehetőséget adhat a lelőhely jellegének (műhely, vadásztanya, állandó szállás, darabolóhely, stb.) pontosabb leírásához. Az utóbbi különösen abban nyújthat nagy segítséget, hogy a leletek relatív helyzetét a rétegsoron és a barlangon belül, valamint egymáshoz viszonyítva legalább körülbelül meghatározhassuk. Taphonómiai szempontból lényeges kérdés továbbá, hogy a paleolitok között előforduló, hőhatásnak kitett darabok vajon hőkezelés, vagy egyszerű tűzközelség nyomait viselik-e magukon. 4.5 A radiometrikus korhatározás (Ringer Árpád) 2003-ban a Magyar Állami Földtani Intézet Országos Földtani Múzeumának gyűjteményéből radiometrikus korhatározó vizsgálat céljából mintákat választottunk ki. A Herman Ottó-barlang 1915-ös ásatásából származó, a Kadic-féle 2. réteghez tartozó mintákat - egy barlangi medve molárist és egy hosszúcsont-töredéket - Marcel Otte, a Liégei 34 A hiányzó darab a Kadic leírása szerinti hosszúkás levéleszköz szabálytalan bázissal és felfelé vékonyodó heggyel. - Kadic, 1934. 60, 61 (Fig. 26). 35 A fogalomról magyarul lásd: Holló-Lengyel-Mester, 2001, 52-56. 17