A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Ringer Arpád-Szolyák Péter—Kordos László-Regős József-Heinzlmann Kinga: A Herman Ottó-barlang és a Herman Ottó-kőfülke paleolit leletanyagának revíziós lehetőségei

rétegviszonyait, és azon belül pedig a leletek, régészeti jelenségek (pl. tűzhely) abszolút helyzetét. Ehhez legalább egy alaprajz, és ásatási egységenként (négyzetenként!) minél több metszet szükséges. Az alsó bejáratról és a csarnokról, valamint a felső bejáratról rendelkezésünkre álló alaprajzok bizonyos értelemben vaktérképek. Habár Kadic az egész barlang és a kőfúlke területén feltünteti a 2 x 2 méteres négyzetháló sarok- és illeszkedési pontjait, az alaprajzokról hiányzik a négyzetek számozása, ami lehetővé tenné, hogy egy gyűjtőleltár segítségével azonosítsuk a leletek horizontális eloszlását. A leletanyag függőleges megoszlásának rekonstrukciója ugyancsak megoldhatatlan feladat, mivel összesen két metszetrajz maradt az utókorra. Az egyik a barlang hosszmetszeti rajza még az első ásatást megelőző állapotról - a fenti célra tehát nem használható. A másik ugyan sztratigráfiai hosszmetszet, azonban csupán a bejárattól 4 méterre lévő ponttól és mindössze 18 méteren keresztül ábrázolja a rétegtani viszonyokat a csarnok középvonalában.

24 Ismerve az egykori kutatási terület nagyságát, ez nagyon kevés, ráadásul hiányoznak a keresztmetszeti rajzok. Az már azért ebből az egyetlen metszetből is kikövetkeztethető, hogy Kadic az ásatás során valószínűleg csak a rétegeket követte, a mesterséges szinteket pedig, még ha használta is, nem rögzítette. A Herman Ottó-kőfúlke, azaz a felső bejárat alaprajzán ugyan feltüntették az 1915-ös és 1917-es ásatások által érintett területeket - így a munkálatok ütemezése követhető -, ám onnan metszetrajz egyáltalán nem áll rendelkezésünkre. Természetesen a gyüjtőleltárak hiányában a részletes alap- és metszetrajzok is használhatatlanok lennének a leletanyag térbeli eloszlásának rekonstrukciójára. Hogy az elveszett gyűjtőleltár és a részletes metszetrajzok milyen új információkat rejthetnek még magukban, kitűnően példázza a közeli Szeleta-barlang esete. 2004-ben ezen dokumentumok segítségével sikerült képet kapnunk arról, hogy: - az 1906-1913-as ásatás után egyes daraboknak mi lett/lehetett a sorsa (pl. kiselejtezés, elajándékozás), - melyek lehettek a barlang gyakrabban használt részei a különböző rétegek által jelzett korhorizontokban (leleteloszlás és tűzhelyek), -mekkora volt a faszenes foltok kiterjedése, és hogy azok valószínűleg sokkal több tűzhelyhez köthetők, mint korábban sejthető volt, - hogyan oszlottak el a kőeszköz-készítés nyersanyagai térben és időben.

25 Jelenlegi ismereteink szerint a Herman Ottó-barlang ásatásával kapcsolatban Kadic Ottokárnak személyes feljegyzései sem maradtak fenn. A revízió szempontjából fontos dokumentum viszont az a Zágrábból a Borsod-Miskolczi Múzeumigazgatóságnak 1917. 24 A Herman Ottó Múzeum Régészeti Adattárában őrzött, feltehetően legkorábban készült metszettel megegyező rétegsor-rajzot Kadié 1916-os, első publikációjában közölte le. Az 1934-ben megjelent „A jégkor embere Magyarországon" című munkájában már egy módosított metszetet használ illusztrációként, ami nincs teljes összhangban a szöveggel. Ez utóbbi az 1916-oshoz képest nem 18 méternyi szakaszt ábrázol, csupán valamivel több mint 9,5 métert, és Kadic a rétegeket is átszámozta rajta. Ennek következtében az új metszetről eltűnt a korábbi 3. (sárga mészkőbreccia) és 4. réteg (sárga finom homok), miközben a 9. („fekete kultúraréteg") és 10. réteget („szürke kultúraréteg") 7-es sorszám alatt („Schwarze Kulturschicht"=„fekete kultúraréteg") vonta össze. Mivel Vértes László is az 1934-es metszetrajzot vette át 1965-ben megjelent kézikönyvének illusztrálására, az ellentmondás az ő szövege és a metszet között továbbra is fennállt. A sztratigráfiai értékelés szempontjából fontos tény, hogy Kadic a HOM Régészeti Adattárában fellelhető rajzon még homogén üledékként ábrázolja a 2. réteget, az 1916-os, első publikációban viszont már láthatóan két horizontra osztja, elválasztva a felső, egyre homokosabbá váló részt. - HOM Rég. Adattára, 121. dob. 3377; Kadic, 1916, 8 (2. ábra), 10-13; Kadié, 1934, 52 (Fig. 20), 54, 56; Vértes, 1965, 176-177. 25 Ringer-Szolyák, 2004. 13