A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Dózsa Viktória: A „Weidlich”-palota Miskolc kereskedelemtörténetében

1890-ben Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi, kereskedelemügyi miniszter külföldi tanulmányi ösztöndíját nyerte el a fiatal Weidlich. Ennek kapcsán több országban vizsgálhatta a kereskedelmi viszonyokat, tapasztalatot szerezhetett és megalapozhatta üzletkörét, kapcsolatokat építhetett ki külföldi kereskedőcégekkel. írásos jelentése 1891-ben nyomtatásban is megjelent. A jelentés, mint forrástípus kevésbé kutatott, így szolgálhat új adalékokkal a gazdaságtörténészek számára. Nemcsak megvilágítja a magyar külkereskedelmi kapcsolatokat, hanem bepillantást enged a korabeli kereskedelmi viszonyokba, s nem elhanyagolható módon egy kereskedő gondolatmenetébe, üzletvezetésébe, elképzeléseibe. Az írásos jelentés bevezetőjében úti céljait, célkitűzéseit vázolja. Mivel a nyugati piac telített, kelet felé indult, abban a reményben, hogy itt inkább találhat új kiviteli piacokat. Felkereste Belgrád, Saloniki, Athén, Alexandria, Smyrna, Konstantinápoly és Bukarest városát. A bolgár kereskedelmi viszonyokat egy ottani kereskedő ismertette meg vele. Mindenütt a legismertebb cégekkel vette fel a kapcsolatot, s mint írja: „célul tűztem ki magamnak kipuhatolni azt, hogy hazai termékeinkből hol és mit lehetne értékesíteni, továbbá tanulmányozva a felkeresett városok kereskedelmi viszonyait s az ottani lakosságnak szükségleteit". Jelentése egy általános és egy konkrét részt foglal magába. Beszámol a kereskedelem keleti irányulásáról, ám csak üvegáru, vas- és acélrudak, nyers vasáruk, kikészített bőrök, erdélyi pokrócok, szesz, cukor, bor, ásványvíz, nagyon kevés liszt, s még néhány jelentéktelenebb áru jut el a Balkán-félszigetre és azon túlra. Weidlich szerint Magyarországnak több olyan árucikke is van, amelyekkel nem csak a Balkán-félszigeten, hanem már egész Levantén sokkal nagyobb üzletet tudnának csinálni, mint az ténylegesen történik, „de kereskedőinknek, helyzetük laza felfogásánál, kevés igyekezetük és a vállalkozási szellem hiányánál fogva, ezen cikkekből eredő haszon is más országoknak tapasztalt és körültekintő kereskedőinek zsebébe ömlik." Példának hozza fel a magyar cégek keleti irányú érdektelenségét, és hogy nem reagálnak a külföldi megrendelőkre. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a keletre szállítók mindenképp vegyék figyelembe az ottani ízlést, szokásokat, ha valamit el akarnak adni. A rossznak hitt keleti hitel óvatosság mellett vállalható - írja, emellett a császári és királyi osztrákmagyar konzulátushoz mindig lehet fordulni felvilágosításért az egyes cégek hitelképességéről. Ezen kívül néhány bizományossal (összekötővel) is érdemes felvenni a kapcsolatot. Mindezek mellett a legnagyobb akadályozója a kelet felé való kereskedelmi terjeszkedésnek a magyar szállítási tarifák, melyek jóval magasabbak, mint pl. a német fuvarok. A második részben városonként írja le tapasztalatait Weidlich. Hiteles képet kapunk az 1800-as évek végi kereskedelmi kapcsolatokról, azon belül az export tevékenységről. A keleti-balkáni, észak-afrikai, közel-keleti kereskedővárosokat részletesen bemutatja. Megtudjuk, hogy miket és honnan exportáltak, milyenek voltak a hitelviszonyaik, és milyen lehetőségek várnak a magyar kereskedőkre ezekben a városokban. Két évvel tanulmányútja után 1892. június 5-én eljegyezte Fürész Ferenc, a városi közgyűlés egyik tagja lányát, Idát. Az esküvői ceremóniát díszes násznép tisztelte meg, akik 16 magánfogaton vonultak az evangélikus templomban tartott szertartásra. A násznép sorában a városi vezető réteg színe-java képviseltette magát, mint pl. Lichtenstein József és neje, Darvas Malvin, Radvány István királyi tanácsos, kamarai elnök, özv. 7 Borsod, XXVI. évf. 23. sz. 1892. június 9. 3. 340