A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Szörényi Gábor András: Csobád középkori és kora újkori falu régészeti-topográfiai kutatása

A századfordulón a 15 éves háború hatásával természetesen Csobádon is számolni kell. A forrásokból tudjuk, hogy a vidék települései folyamatosan rettegtek a hadi eseményektől, a felvonulásoktól és a török támadásától. A környéket 1599-ben dúlták fel a tatárok, Csobádot ekkor több más településsel elpusztultként jegyezték fel. Vélhetően ez nem jelentett teljes pusztásodást, ugyanis egy évre rá, 1600-ban már ismét 6 háztartás működik a faluban. Ezt követően ismét gyarapodott a település, 65-85 fő élhetett itt a 17. század első évtizedében. Bár alacsony portaszámot láthatunk, ennek okát az adóztatásban kereshetjük: egy-két portán élt a fenti 65-85 fő, hiszen így kevesebb portális adót kellett befizetniük. Ujabb demográfiai törés 1620 előtt történt, amikor ismét a felére csökkent a lakosság létszáma, ezt követően pedig 1624-ben, amikor nem is volt összeírt jobbágyporta a faluban. Ezeket feltehetőleg valamilyen járvánnyalf?) köthetjük össze. A két forrásunk összegzéseként megállapítható tehát, hogy Csobád népességének száma a 16. század második felében és a 17. század első harmadában viszonylag egységes, 60-75 fő között mozgott (átlagban 13,21 család, 66,05 fő lakta a falut), ezt csak 1558-ban (török támadás), 1567-ben (török támadás), 1599-ben (15 éves háború), 1620 előtt (járvány?) és 1624-ben (járvány?) törte meg rövid időre, de teljes és folyamatos pusztásodás nem volt Csobádon. A portális összeírásokból az is kiderül, hogy ezen létszám mindig is igyekezett minél jobban összeköltözni az adózások miatt, és ez a szokás a 17. században csak még jobban fokozódott. A település lakossága a 16. század végén vált reformátussá, sőt Csobád egyből anyaegyház lett, a filiája Kiskinizs volt. Az 1614-es egyházlátogatási jegyzőkönyvekből értékes adatokat nyerhetünk a falu környezetére

9 és topográfiájára is. Három szántóföldje volt: az első Székben a tó mellett ötköblös; a második a víz között kétköblös; a harmadik a Lehi határon tízköblös [határainak jelentékeny nyugati irányú kiterjedése itt is látható]. További érdekesség a falu rétjeinek felsorolása: első a víz között a kétköblös szántó végében, a másik a Hernád réten. Ezek szerint Csobádnak a Cserehát dombjaitól (Lehi határ) a Hernád folyóig tartott a határa (gyakorlatilag a mai közigazgatási határhoz hasonlóan).

Iü III. A 17. században a lakosság lélekszámát egy új társadalmi réteg is növelhette, néhány taksás nemes. Ezt bizonyítja, hogy Csobádon 1630-ban 8, 1635-ben 5, 1638-ban 6, 1646-ban 4, 1681-ben 10, 1683-ban 13 és 1691-ben 4 taksás, azaz a vármegyének taksát, adót fizető nemest jegyeztek fel. 1672-ben a jobbágyi, zselléri és kurialista háztartások száma 24 volt, így ekkor már kb. 120 fő lakhatott Csobádon." Csobád birtokos nemeseire több adatot is találhatunk a 17. század végi összeírásokból. A Wesselényi-féle felkelés kapcsán két csobádi birtokos neve is felmerült: Hányi 9 Fontos megemlíteni, hogy a fenti egyházlátogatási jegyzőkönyvek segítségével további, Csobád szomszédságában fekvő, középkorban elpusztult település, Borsfalva lokalizálása is lehetséges. „Vagyon egy puszta hely, melyet Bors falusi földnek hívnak, onnan is octava jár." (Dienes D., 2001. 13.) Ináncs egyházlátogatásijegyzőkönyvében pedig az alábbi olvasható: a „Harmadikon [nyomás], a Borsfalusi határban, öt [szántóföld] vagyon." (Dienes D., 2001. 14-15.) Mivel Ináncsnak és Csobádnak is volt földje az elpusztult Borsfalva helyén, így ezen pusztafalut a mai topográfiai térképen is Borsfalva-dűlőnek nevezett területre lokalizálhatjuk. 10 Dienes D., 2001. 13. A léhi határban volt a falu legnagyobb méretű szántóföldje. Nem meglepő, hiszen ez volt magas, árvízmentes száraz terület. " Uo., 65, 66. 60