A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: Hegyközségi rendtartás egy dél-borsodi faluban (Ároktő)

HEGYKÖZSÉGI RENDTARTÁS EGY DÉL-BORSODI FALUBAN (ÁROKTŐ) BENCSIK JÁNOS A dél-borsodi falu, Ároktő a Tisza jobb partján helyezkedik el, a Tiszadorogma, Mezőcsát, Tiszakeszi közötti lapályos térségben.

1 A 19. század közepén határa 7407,5 hold, melyből 1826 hold szántó, 5507 hold rét és legelő, továbbá 75 hold erdő. A jobbágycsaládok használatában volt 46,5 telek. Akkor lakta 1102 fő református, 738 római katolikus, 8 ágostai hitvallású illetve 24 zsidó.

2 Dél-Borsodban a Tisza jobb partján nem lévén vasútvonal, viszonylagos elmaradottság jellemezte a Sajó torkolatától Poroszlóig húzódó szakasz parasztfalvait. Ezek között található a tanulmányunk tárgyát képező Ároktő falu is. Az 1848-as törvények, melyeket azért szavazott meg a reformkor utolsó országgyűlésének reform szellemű képviselőtömbje, hogy ezáltal megnyissa a hazai polgári fejlődés kapuit, azonban ezek lassan, hosszú folyamat eredményeként mentek át a mindennapos gyakorlatba. A volt jobbágyfalvak népe, a parasztok nem egyik napról a másikra ébredtek polgári voltukra, az abból származó előnyös változásokra. E téren is előbb a gazdálkodás területén indult be a polgári változás, a tőkés fejlődés. Az 1853-as császári pátens nyomán bontakozott ki az úrberrendezési perek sora szerte a hazában. A perek során a majorságoktól elkülönített paraszt-polgári szántóföldi birtokon beindult a tőkés termelés. Az így elkülönített kaszálóréteken, s legelőkön, továbbá a töredéktelkesek, a zsellérek részére kimért ún. „zsellérlegelőkön" ettől kezdve szabadon legeltették állataikat a tulajdonosok. A legelőterületek haszonvételét a legeltető közbirtokosság szervezte, az fogadta meg a pásztorokat, gondoskodott bérezésükről, illetve a megfelelő apaállatokról a közös állatcsapatokban. Egyedül a dézsmás szőlőültetvények maradtak továbbra is feudális állapotban, mivel az 1848-as törvények nem rendelkeztek a gazdaság e részletéről. Már ennek előtte is áhítozott a falvak népe a szőlőültetvények birtoklására, ennek azonban többrendbeli akadálya volt. A polgárosult birtokaikon lehetővé vált a szőlőskertek telepítése, ezeket azokon a határrészeken létesíthették, melyeket az úrbéri perek nyomán birtokolhattak. Ároktő, az egri káptalan tulajdonában volt parasztfalu népének egyik hányada nem volt jobbágy állapotú: eléggé széles kisnemesi (telken ülő armalista) réteg élt a faluban. Természetesen az őáltaluk használt határrészeket nem érintette az úrbéri per. A 19. század második felében megindult egy intenzív szőlőtelepítési hullám, melynek eredménye az volt, hogy a történelmi borvidékekről az Alföld irányába, a sík vidékre húzódott e keresett növény, a szőlő. Ezzel együtt a szőlőművelési technikák is változtak, megújultak. Elterjedt a soros ültetés, a szőlőtőkék karózása. A korábban uralkodó „kopasz" tőkemetszést felváltotta a csapos metszési eljárás. Majd a filoxéravész súlyos kártétele nyomán kialakultak a védekezési eljárások (permetezés).

3 1 BerendT. I.-Szuhay M., 1973. 14. 2 Fényes E., 1851. I. k. 53. Nála olvashatjuk, hogy az ároktői parasztok kezén 46,5 telek volt, ezért a felszabadításkor ilyen nagyságú terület ment át a jobbágyok polgári tulajdonába. Egy telek 28 pozsonyi mérőre (1 pm. = 1 kishold) rúgott. Meg kell köszönnöm a szöveg gondozása közben nyújtott segítségét kolléganőmnek, Oroszné Prepog Erikának. 3 Orosz l, 1979. 1103. 641