A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Veres László: Északkelet-Magyarország asztalosipara a 16-19. században

váláshoz a jobbágysorúaknak, a földesúri fennhatóság alatt állóknak iparűzési engedélyt kellett szerezniük földesuraiktól. Az új céhszabályzat remeklésre vonatkozó cikkelyei nem írtak elő konkrét feladatokat, és elvileg mindenkire egyformán érvényesek voltak a remeklés általános szabályai. Egyedüli méltányos elbírálásról csak akkor lehetett szó, ha a „Legény vagy szemeinek gyengesége, vagy mellybeli és egyéb ártatlanul esett nyavalyája miatt és Remeket kivált ha nagyobb erőltetésbe kerül, ugy nem teheti". „Könyörgő Levél" benyújtása esetén a remeklést a Helytartótanács elengedhette. A remeklés újabb szabályozásakor igyekeztek egyenlő feltételeket teremteni. „Ha a Legénynek annyi értéke nem volna, hogy a' szükséges műszereket a magáéból meg-vehetné, a' Czéh tartozik ezeket megszerezni, az abbeli költségeket a remek munkának el-adásával vissza-vévén". A remeklés utáni mesterré választási eljárásban csupán csak a mestertaxát kellett elvileg lefizetni, az ebéd adását viszont tilalmazták. Ennek ellenére a lakomákat továbbra is megtartották az új mester költségén. 1825-ben a céhlakomán a következő alapanyagokat használták fel: „Két Pulyka, Hatt Lud, Négy Font Ris Kása, Fü Szerszám, Tizen öt Font Fris Sertés Hús, Húszfont Marha Hús, Öt Kenyér, Egy Font Gyertya, Nyolcvan Hett Ittze Óbor, Sütemények, Iburka, s Zeller és Fa olaj."

37 1799-ben a miskolci asztaloscéhnek - Szent Iván hava 25-én, amikor a Helytartótanács utasítására a vármegye engedélyezte a céhállítást - már 16 tagja volt. A legények Herbergejéül a Zöldfa vendégfogadót jelölték ki, amely az egyik céhtag, Rosemplatt József tulajdona volt. A jegyzőkönyvekből - melyeket 1856-ig vezettek - kiderül, hogy évente átlagosan 2-4 új mester állott a céhbe. A halálozásokat nem örökítik meg a jegyzőkönyvek. Azonban a rendelkezésre álló források segítségével meglehetős pontossággal rögzíthetjük a miskolci asztalosok számát a céhalapítástól a céhek megszűnéséig. A miskolci asztaloscéh tagjai 1792—1853 között 1792 16 fő 1799 31 fő 1823 39 fő 1847 48 fő 1853 57 fő A számadatokból leszűrhető az a következtetés, hogy a miskolci asztaloscéh igen jelentős számú volt. Az észak-magyarországi és az alföldi régiókban is a legnagyobb. A mesterek száma általában harmadával több volt a kassai céh taglétszámánál. Az Alföld legnagyobb asztalosközpontjában, Debrecenben is csak 25-28 fő volt a mesterek száma a jobb években. A miskolci asztalosközpont hatókörét vizsgálva megállapítható, hogy az 90-120 km-es körzetig terjedt ki a vidéki mestereik révén. A Hernád és a Sajó völgyének jelentősebb településein mindenütt működtek vidéki mesterek. Ezen túl a Bükkalján, a Délborsodi Mezőségen is megtaláljuk a miskolci céh landmaistereit. Zemplén déli részein, Tokaj-Hegyalján Tolcsva, Tokaj, a Nyírségben Nyíregyháza, északkeleten és északon pedig Pázdics és Balog voltak a legtávolabbi pontok, ahol még megfigyelhető a miskolci centrum hatása. A miskolci asztalosközpont jelentőségét jól tükrözik még a legények elszegődésére és vándorlásaira vonatkozó adatok. A szerződések alapján megtudhatjuk, 37 HOM HTD. 76.10.3. „Erogatio Kis Könyve az Betsületes Asztalos Céhnek az 1823 dik Esztendő 8-dik Januáriustól fogvást kezdődik. 93