A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Veres László: Északkelet-Magyarország asztalosipara a 16-19. században

életének színtere inkább a gazdaság, a birtok volt, mintsem a szűkebb lakókörnyezet, a lakóépület. Ezt a mentalitást megfigyelhetjük Zemplénben, a Hegyalján és Borsod mezővárosaiban is. A megszerzett jövedelem újrahasznosítása a szőlő, a szántóföld vagy a lábasjószág mennyiségének növelésében fejeződött ki. Ezen túlmenően a jobbágyság, a mezővárosi iparos polgári réteg mentalitásában mindig felfedezhető a jövedelem visszatartása iránti kényszer. A gazdaságok bizonyos értelemben önellátásra törekedtek. Amit a gazdaságon belül meg lehetett valósítani, annak ellenértékét igyekeztek megtakarítani. (L. szövés-fonás, különféle háziipari famunkák!) A levéltári források a 16-17. században csekély lehetőséget nyújtanak a lakóépületek bútorzatának rekonstruálására. Különösen a többséget kitevő jobbágy-paraszt házak berendezésének rekonstruálására. A kastélyok, az uradalmi épületek és az egyházi létesítmények kivételével a lakóházak többségében igen csekély lehetett a bútorok száma. Miskolc mezővárosban 1502-ben készült Csabai Kovács István végrendelete. A Mátyás királytól 1479-ben nemességet nyert katona jelentős földbirtokkal rendelkezett, malomtulajdonos is volt. Ennek ellenére miskolci kőházában a bútorzatot mindössze „Két ágy tollpárnákhal, derékaljjal, gyolcslepedőkkel" képezte. 1517-ben Szikszó plébánosa végrendeletében mindössze egy ágyat hagyományozott örököseire. A bútorok valószínűleg Kassán készülhettek, mint, ahogy a diósgyőri vár fekhelyei is. 1524-ben az alvárnagyok levelet írtak Kassára egy bizonyos Galliuczer Lénárd nevezetű embernek, hogy a helyi mesterek készítsenek nekik egy nagy ágyat (Lectum magnum) minden felszerelésével együtt, valamint egy nyoszolyát (lectum aliumi wlgo nosolya). A miskolci polgárok lakóépületeinek egyetlen leltárát ismerjük csupán a 16. századból. László Albertné, egy gazdag miskolci polgár özvegye „marhainak száma" című mű feljegyzésben mindössze „3 rossz láda" szerepel, mint bútortárgy. A lakóházak berendezésében a 17. században nem következett be lényeges változás, gazdagodás. 1676-ban egy hagyatéki leltár szerint a szobában a fő bútordarab az asztal volt, amely mellé csak a férfiak telepedhettek le. Az asszonyok helye a tűzhely melletti lócán volt.

13 1682-ben a módosabb miskolci polgárok közé sorolható Sarnai Mihály házában „egy semmirekellő asztal", „jól bélelt lóca", valamint 3 fogas jelentette a bútorzatot. Ezen kívül volt még a kamrában „jó két béllelt lóca" és egy láb és fiók nélküli „öreg asztal". A városházának berendezése is igen csekély képet mutat ebben az időszakban.

14 Egy 1689-ben készült leírás szerint az elöljáróság hivatali helyiségében a szőnyeggel takart asztal mellett egy hosszú karszék helyezkedett el, valószínűleg a tanácstagok ülőhelyéül szolgálva. A bíró és közvetlen segítői edgyes karosszékekre ülhettek, amelyek bőrhuzatúak voltak. A hosszú karszéket és a 6 egyes karszéket 1678-ban vásárolta a város Kassán 13,5 forintért. A bútorzatot egy vasalt láda és 3 fogas egészítette ki a tanácsteremben. A kéthelyiséges városháza kisebbik szobájában az ún. hátsó házban bútorok sokaságát tárolták. Volt itt 3 béllelt lóca, öreg asztal, hosszú lóca, hosszú asztal, továbbá 2 szúszék és 2 nagy láda. A 17. századi leltárak összességében egyszerű bútorzatról tájékoztatnak, amelyek közül csak egyes darabok, mint pl. a karszékek voltak bizonyíthatóan asztalostermékek. 10 Vö. Gyulai £., 1996.213. " MOL. DL. 25709. sz. Kemény L., 1891. 44. n Gyulai É., 1998. 138-139. 13 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. XVIII. XI. 50. 14 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/d. I. köt. 1682. jan. 20. 15 NyiryD., 1927-28. 116-177. 87