A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Szemkeő Endre-Viga Gyula: Márkus Mihály (Nyíregyháza, 1912. augusztus 16.-Kassa, 2004. október 5.

ostroma egyre szűkebb lehetőségeket adhatott a tudományos kutatásnak, a kutatónak, az embernek. Az ifjú házas Márkus a Könyves Kálmán körúti múzeum épületében kapott szükséglakást, és cserében gondnoki teendőket kellett ellátnia. Ez a státusz az ostrom idején meglehetősen veszélyes, mondhatni életveszélyes állás volt. Amikor a munkatársak már nem tudtak bejárni dolgozni, - az igazgató Domanovszky György megbízására - ő felügyelt néhányadmagával a múzeum még az épületben maradt kiállítási anyagára, a könyvtárra s egyéb felszerelésére. A gyűjtemények nagy része ugyan becsomagolva a Nemzeti Múzeum pincéjében volt, egyes tárgyakat pedig a múzeum udvarában ástak el faládákban, de számos értékes gyűjteményi tárgy, dokumentum volt kitéve hol a német, hol az orosz, hol a magyar katonai mozgásnak, beszállásolásnak. Sokat számított most a szláv nyelvtudás. Márkus mind a németekkel, mind az oroszokkal jól meg tudta értetni magát, ezért valóban csak minimális kár érte az intézményt. Az ostrom alatti eseményeket éppen Márkus Pro Memória jelentéséből ismerjük, ami kortörténeti dokumentum. Az 1944. december l-jétől 1945. március 15-ig tartó eseményekről szóló, 16 oldalas jelentés a múzeum történetének felbecsülhetetlen forrása. Az eseményeket kronológiai sorrendben, izgalmas, krimiszerű leírásban tárta a vezetőség elé, majd befejezéseként ezt írta: „Amikor a fentieket írásban összefoglalva a Néprajzi Múzeum történetének igaz ismerete érdekében közlöm, kijelentem, hogy minden képességemmel azon voltam, hogy a Néprajzi Múzeum érdekét szolgáljam. Hogy ez nem mindenben sikerült úgy, ahogy szerettem volna, abban külső erők akadályoztak meg. Amit a Néprajzi Múzeum érdekében megtehettem: megtettem!" Az ostrom utáni állapotok, az egzisztenciális újrakezdés, a politikai jövőkép s más egyéb mindennapi gondok a hogyan tovább kérdést állították a fiatal házas és családos ember elé. A politika a nagyhatalmak jóváhagyásával a szlovákiai lakosságcserét gőzerővel beindította. Márkus Mihálynak, a szlovák anyanyelvű fiatal magyar szakembernek akit korábbi munkássága révén Szlovákiában nagy becsben tartottak - felajánlották a gazdátlanul maradt kassai múzeum néprajzos állását, lakást is biztosítva. A nyíregyházi múzeumi lehetőség bizonytalan volt, a budapesti állás megvolt ugyan, de az egyéb egzisztenciális feltételek az ostrom utáni városban minimálisak lettek. A kisgyermekes családfő döntött: elfogadta a kassai hívást, s 1947. szeptember l-jén repatriált. Nem lehet e megemlékezés feladata döntésének megítélése: az immár egy befejezett életút megmásíthatatlan része. Bizonyos, hogy Márkus Mihály családi és szakmai indíttatását nézve, választása nem lehetett meglepő. Más kérdés - s azt sem ő, sem más nem sejthette talán -, hogy térségünkben, hangsúlyosan a magyar-szlovák viszonyban jószerével máig a valódi fontosságát meghaladó jelentősége van az identitásnak, hangsúlyosan az értelmiségi vállalt hovatartozásának. Nem engedte meg az elmúlt félszázad, hogy valaki szlovák és magyar is legyen, mert ha arra törekedett, akkor szlováknak nem volt elég szlovák, magyarnak nem volt elég magyar. Mindennek az emberi nehézségei bizonyára megterhelték Márkus Mihály életét. Ami viszont számunkra fontosabb: a maga eszközeivel mindig igyekezett használni az egyetemes néprajz ügyének, a szlovák és a magyar néprajzkutatók szakmai kapcsolatainak - szakmánk ügyének. Választott tudományos témái ezt éppen úgy igazolják, mint szakmai-közéleti tevékenysége, tudományos kapcsolatrendszere. Márkus Mihály a szlovákiai néprajztudomány kifejlesztésének egyik apostola lett, s közben folyamatosan ápolta a szakmai kapcsolatot saját régi magyar kollégáival, majd a fiatalabb generációkkal is. 5 NMI 44/1945. Vö. Dr. Márkus Mihály múzeumi gyakornok jelentése a Néprajzi Múzeumban 1944. XII. 1 -1945. III. 15. közötti időben történt eseményekről. Magyar Múzeumok 1997. 3. szám 28-32. 694