A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Tomka Gábor: Cserép pipafejek az ónodi vár ásatásaiból (1985-1991)

felületük matt vagy síkozással fényezett. Kovács Béla e pipatípust a „vegyes típusú pipák II. csoportjába" osztotta, s nem tett különbséget köztük és az alább bemutatandó típus között. 6. Vékony nyakú, öblös fejű, vörös felületű pipák Feltűnően vékony nyakuk,

23 csillogó vörös felületük, csillag alakú nyakgyürüjük jellemzi a mázatlan pipák egy további csoportját, melyet Kovács Béla szintén a „vegyes típusú pipák II. csoportjába" sorolt. Besorolását az indokolta, hogy e pipák fejrésze sem különül el élesen a nyaktól, s Egerben a két típus közti átmeneti forma is előkerült. Ennek ellenére a két típus véleményem szerint rendszerint könnyen megkülönböztethető. A felület fényes vörös színét talán slipréteg, talán polírozás, esetleg mindkettő együttes alkalmazása okozza. Altípusok különböztethetők meg a nyak közepén elhelyezett gyürü, a nyak, illetve a nyak és a fej síkozása szerint. Ónodon mindhárom vizsgálható példányon (Nr. 8., 26, 37., 2. tábla 7, 10, 11) meg lehetett figyelni a nyak közepén elhelyezett apró gyürüt,

25 míg két vizsgálható kehelyrészen (Nr. 37., 44; 2. tábla 7-8) a fej alig érzékelhető síkozását

26

, s mindhárom megmaradt alsó részén (Nr. 8., 26., 37.; 2. tábla 7, 10-11) a fej lapítását. E pipák török (balkáni) eredetét látszik igazolni, hogy nagy számban kerültek elő a Szekszárd melletti Újpalánk ásatásán.

27 Használatuk kezdetét e leletek az 1680-as évek előtti korszakra jelölik ki.

28 A budai Szent György tér barokk betöltésü egyik pincéjéből előkerült, vélhetőleg a 18. század közepe tájára keltezhető példányok azonban azt jelzik, hogy e típus a visszafoglaló háborúk után is megőrizte népszerűségét.

29 7. Kiszélesedő nyakvégű, redukált pipák E pipák fejrésze sajnos nem ismert, ezért feltételezés csupán, hogy az 5. típushoz hasonló tagolatlan fejben végződhettek. E feltételezés a hasonló formájú nyakvégződésü, későbbi cserép-, fajansz-, illetve tajtékpipák analógiájára támaszkodik.

30 Mindhárom töredék (Nr. 12., 18., 35; 3. tábla 1-3) felülete fényes sötétszürke, kiégetésük reduktív légkörben történt. Nyakgyűrü helyett a nyak vége homorúan, tölcsérszerűen kiszélesedik, s a szár felől síkban zárul. A típusra a bekarcolt díszítés lehetett jellemző: míg az egyik példányon párhuzamosan futó vonalak között bekarcolt hullámvonalak (Nr. 12.; 3. tábla 2), a másikon „An(no) 1679" felirat látható (Nr 35.; 3. tábla 3).

31 23 Az ónodi példányok nyaka 1,2-1,4 cm széles. 24 Kovács B., 1963, 247, 255. A típussal részletesebben foglalkozik Tomka G., 2000, 29 és Gaál A., 2004,261. 25 A HOM 92.1.2255. és 92.1.2267. ltsz-ú példányokon a gyűrű alig észrevehető, szinte csupán tapintással érzékelhető. 26 A harmadik vizsgálható töredéken (HOM 85.33.296.) a síkozás meglététét a felület erős kopottsága miatt nem lehetett egyértelműen megállapítani. 21 Gaál A., 2004, 261. 28 Mivel a szigligeti vár már a 17. század végén elpusztult, valószínűsíthető, hogy az itt talált példány (Kozák K., 1967-1968, 238, 296. kép alsó sor jobbra) is még a 17. században készült. 29 Tomka G., 2000, 29; 128, 5g/3. 30 Cseréppipa: Haider E.-Orgona A.-Ridovics A., 2000, XXII. tábla; Vallasek, A. 1983, 239 Obr. 1.1 9, 11; fajansz: Haider E., 2000, 56; tajték: pl: Vivát Carolus-pipa: Haider E.-Orgona A.-Ridovics A., 2000, LIII tábla. 31 A kurzív szám 1619-nek is olvasható. Bár az első és a harmadik számjegy különbözősége a kezdő számjegy cirkalmasságával is indokolható volna, a feltűnően korai évszám helyett az 1679-es valószínűbbnek tűnik. Vö. Szepesvárott 1684-es évszám: Vallasek, A. 1983, 239 Obr. 7/10. 612