A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Vass Tibor: Anekdoták és történetek az ózdi gyár dolgozóinak életéből

/. A gyárgondnok nyulat lő Az esemény színhelye: a generátor melletti gyárgondnoki lakás területe. Résztvevője: a gyárgondnok, Medveczki Lajos gázmester és munkatársai. Ezt a történetet Medveczki Lajos beszélte el az 1930-as évek közepén. Fiatal korában történt, úgy az 1870-es évek vége felé. A gyárgondnok a gyár közvetlen közelében lakott, egy kertes házban. Nagy vadász volt az öreg. Elhatározták, hogy megtréfálják. Az elhatározást tett követte. Egy nyúlbőrt jól kitömtek és egy holdvilágos éjszakán elhelyezték a kertjében a káposzták közé. Medveczki felköltötte az öreget: - Ki az? Mi az? - kérdezte ébredés után. - Én vagyok, Lajos! - Mit akarsz? - Nyúl van a kertben gyárgondnok úr! - Ne mondd, mindjárt megyek! Fapapucsot rántott és hálóingben, puskával a kezében megjelent az ajtóban. - Hol van? - Ott a káposzták között. - Látom! - Célzott és lőtt. A nyúl bukfencet vetett és meg sem mozdult. Ez idő alatt Lajos kereket oldott. A gyárgondnok odaballagott a zsákmányhoz, és akkor látta, hogy rászedték. Dühe fokozódott, amikor különböző irányból nevetés hangzott el. Ugyanis Medveczki Lajos munkatársai szép számmal, szerte elbújva lestek és szemtanúi voltak a vadászatnak. Hosszú ideig nem mertem az öreg szeme elé kerülni, fejezte be elbeszélését Medveczki Lajos. Végül is elszállt a mérge és ő is nevetett az eseten, de az üstököm azért megrázta. „Ugye gazember te találtad ki az egészet?"

1 2. A bejáró dolgozók és a görbebot használata Az esemény színhelye: Várkonyból a gyárba történő be- és hazamenetel. Résztvevői: a Várkonyról bejárók és az információt szolgáltató Kovács Antal finomhengermüi lakatos ősei. Az Ózdi Hengergyár dolgozói nemcsak a helybeliekből tevődtek össze. Már kezdetben - a 19. század közepén - is a környező községekből naponta többen jártak be. Ezek voltak a „kétlakiak". A kis földjükből, vagy „felesből" megélni nem tudtak, s így a gyárba kényszerültek. Az üzembejárás - a 12 órás műszakok idején - igen fárasztó volt, még a legközelebbi településről is. Legtöbben Várkonyról jártak. Kovács Antal finomhengermüi dolgozó őseitől halottá, hogy a várkonyiak az Istenmezei hegyen át, csapásokon, kitaposott ösvényeken, hegyen-völgyön át közlekedtek. A „Csontalma" nevű erdő szélén „torony iránt" haladva, háromnegyed óra alatt értek haza. Legtöbbször azt az utat választották, mert ha körül a falunak mentek, úgy fél órával később értek haza. A Várkony felvégiek hegyen keresztül járásukat már messziről lehetett látni. Késő ősszel, vagy téli időben - amikor már sötétedett - gyakran lehetett látni az imbolygó és lassan mozgó fényeket, amit a gyárból hazatérő munkások maguk készítette „fáklyái" okoztak. A fáklyákat úgy készítették, hogy olajban áztatott kócot (csepüt) 5-6 mm vastag, 400-500 mm hosszú drótra kötötték, mely fogásra alkalmas kampóban végződött. Legtöbbször len- vagy repceolajba áztatták, melynek előnye, hogy ez nem füstölt annyira, mint a gépolaj. Elmaradhatatlan volt a bejáróknak a „görbebot" használata. Saját maguk készítették kőris-, vagy kecskerágó fából, úgy, hogy tüz fölött alakították. Kampós részét meghajlították, majd lekötötték és állni hagyták vagy három napig. Utána a kötést eltávolították, és kész volt a görbebot. Útitárs volt még a csizmaszárba dugott kés, hátán vagy vállán keresztbe vetett vászontarisznya. A görbebot segítette felfelé a hegynek, de óvta a csúszástól lefelé menet. Emellett védekezésre is alkalmas volt, mivel egyik kézben a görbebot, a másikban a fáklya volt.

2 3. A raktáron nem tartott anyagok vételezése Az esemény színhelye: a gyári ácsmühely és a mühelyfőnöki iroda. Résztvevők: Bóna János ácsmester és cimborája, valamint Ábel Gyula műhelyfőnök és Müller rajzoló. Az 1910-es évek második felében az ácsmester elhalálozása után, az egyik jó szakmunkás hírében álló Bóna János ács kapott megbízást az ácsmesteri teendők elvégzésére. Boldogan vállalta el a tisztséget. Egy bökkenő volt csupán, nem tudott írni, amiről feletteseinek nem volt tudomása. A számokat ismerte a ,,collstokról"(mérővessző), azzal mérni is tudott. ' Közreadta: Bogyó János. Ózd, 1973. 2 Közreadta: Kovács Antal. Ózd, 1977. 566