A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Bodnár Mónika: A magyarországi Gömör kézművessége

velejárója, hogy önellátásra törekszik. Tehát a gömöri paraszti gazdaságokban is megtermelték a család fenntartásához szükséges gabonamennyiséget, zöldségfélét, gyümölcsöt, előállították a szükséges húsmennyiséget, a tej is adva volt és a tejtermékeket is házilag készítették. A parasztcsalád tagjai a földmüvelés, állattenyésztés mellett sok egyéb dologgal is foglalkoztak. A hagyományos paraszti gazdaságban a ruházkodás alapanyagát is házilag állították elő. A megtermelt kenderből és lenből - azok sok munkával, fáradsággal járó feldolgozása után - szőtték a vásznat, amiből megvarrták viseleti darabjaikat. S bár a vizsgált térség viselete a 19-20. század fordulóján már erősen magán hordozta a polgáriasodás jegyeit, a házi szövés-fonás még sokáig, egészen a második világháborúig fennmaradt. Sőt a szövés még ennél is tovább, elvétve egészen napjainkig (igaz, inkább már csak rongypokrócok készítési módjaként) tovább élt. A parasztember leggyakrabban maga építette házát, készítette a mindennapi munkájához szükséges szerszámokat, faragta a szerszámnyeleket. Tehát a napjainkra jellemzővé vált munkamegosztás messze nem jellemezte a hagyományos paraszti létformát. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna akkor is olyan egyének, akik hozzáértésükkel kiemelkedtek a többiek közül. Ám összességében a megélhetést, a fő jövedelemforrást a mezőgazdasági munka, vagyis a földmüvelés és az állattartás jelentette. Bizonyos fokú specializálódás azért ekkor is volt. A paraszti léttel együtt élő szakmák képviselői voltak pl. a pásztorok és a kovácsok, valamint egyfajta természetes munkamegosztás alakult ki a parasztok és a vándor életmódot folytató, a falu szélén csak időlegesen megtelepedő cigányok között is. Térségünkben a 19-20. században az alábbi háziipari tevékenységek, kézművességek voltak fellelhetők: agyagművesség, fémművesség, textilmüvesség, bőrművesség, famunkák, szalmakötés, vesszőfonás, mézeskalácsosság, tojásírozás, gyermekjátékkészítés, népi hangszerek készítése. 7. Agyagművesség A történeti Gömör-Kishont megye szinte egész területe rendkívül gazdag jó minőségű agyagban. Ezt felismerve a térség lakossága mindig is használta ezt az anyagot, így a fazekasmesterségnek több évezredes, egészen a régészeti korokig visszanyúló múltjáról beszélhetünk.

4 Témánk szempontjából ez oly módon bír jelentőséggel, hogy az itteni fazekasok látták el jó minőségű főzőedénnyel nemcsak a környék, hanem az Alföld hatalmas térségeinek lakosságát is. A rendkívüli kereslet fő oka az volt, hogy az itt bányászott agyag többségéből tűzálló edényeket lehetett készíteni, melyek tehát alkalmasak voltak a nyílt lángon való főzésre. A gömöri fazekasok ún. kontárok voltak, ami azt jelentette, hogy nem ezt tekintették fő megélhetési formának, még akkor sem, ha a jövedelem nagy részét ebből a tevékenységből szerezték. Mindegyiknek volt mellette földje, tehát gazdálkodott, paraszti munkával is foglalkozott. A fazekasságot kiegészítő jövedelemszerzésnek tekintették, háziipari tevékenységként űzték. A messzi vidékeket ellátó gömör-kishonti fazekasokat lakhelyük szerint két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe a Rimaszombat környéki falvak (Szuha-, Gortva-, Rima- és Balog-völgye falvai) tartoznak, a másikba a Rozsnyótól délnyugatra eső, Jolsva körül összpontosuló Sajó-, Murány- és Túróc-völgyi települések. 4 A témát jól összefoglalja B. Kovács István: Agyagkenyér című munkája. 520