A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Siska József: Sajókeresztúr és Szirmabesenyő szőlőkultúrája

17. kép. Részlet a Palatínuson lévő pincesorból. Szirmabesenyő (Siska József felvétele, 1999.) Gyümölcstermesztés A szőlőhegyek szerves tartozéka minden korban a gyümölcsfa. A történeti részben hivatkozott források szerint, a majorsági szőlők bérlésekor külön díjat kellett fizetni a dűlőutak, vízmosások mentén és a hegylábakban lévő szilvásokért. Ez a gyümölcs volt egykor a legelterjedtebb. A családi birtokokon az alma, körte, birs, őszibarack, kajszibarack, dió volt a leggyakoribb. A bogyósok közül a köszmétét, málnát, ribizlit termesztették leginkább: ebből pénzeltek a gazdasszonyok. A miskolci piacokra hordták. A nagyobb lombozatú fákat, mint a dió, cseresznye, meggy, inkább a szőlő két végébe ültették. A kisebb árnyékot adókat a sorok közé is betették. Az 1960-as évekig a magról kelt, köpött gyümölcsfák domináltak, amelyek vadasízüek, fanyarak voltak ugyan, de a legtöbb kártevőnek ellenálltak. Amit a piacon értékesíteni nem tudtak, azt megfőzték lekvárnak, pálinkának, befőttnek. Almát, körtét a borházban tárolták, amíg a tél folyamán el nem fogyasztották. A régi gyümölcsfákból még ma is van néhány öreg példány, főleg az elhagyott, parlagosodó szőlőkben. A hétvégi telkeken már kizárólag oltványok vannak. A faiskolai lerakatokban inkább az ellenállóbb fajtákat szerzik be, hogy gondozásuk ne okozzon a gazdának sok költséget és időráfordítást. Az idősek emlékezete szerint zöldséget, sárgarépát, téli káposztát, sütőtököt, uborkát is termesztettek a szőlővégekben, mert gyakrabban lehetett a termőhelyet változtatni, mint a kiskertben. A pihent talajban szebb volt a termés. A többször említett Wittner Lajos a délkeleti fekvésű, felszántott szőlőparlagokon, melegágyban előnevelt sárga- és görögdinnye palántákkal eredményes dinnyetermesztést folytatott. Ennek a második világháború vetett véget. 516