A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Siska József: Sajókeresztúr és Szirmabesenyő szőlőkultúrája

Az utóbbi munkaigényesebb és hosszadalmasabb. A kékszőlő mustját a törkölyön hagyják minimum három, maximum hét napig. A színének mélyítésére érett bodzabogyó főzetet vagy bucsek szőlőből préselt mustot használnak. A fa eszközöket trisós forró vízzel csírátlanítják használat előtt és után. A hordókat ezen felül legalább egy hónapig kénlapok égetésével is kezelik. A törkölyt fenállókba rakják, sürü szövésű vászonnal leterítik, amelyre törekkel kevert agyagot és homokot tesznek. Májusban bontják fel. Van, aki pálinkát főz belőle, van, ki kapásbort erjeszt forrásvíz és kevés répacukor hozzáadásával. Kinek borháza van, az csak az első színelés vagy fejtés után viszi le a bort a pincébe. A seprűből pálinkát főznek. A magángazdálkodás idején ezt itták aratáskor étkezés előtt, utána pedig a kapásbort, vagy lőrét. Pincehidegen kiváló üdítőnek számított, mivel szesztartalma nem volt magas. Bél Mátyás az 1723-as monográfiájában leírja, hogyan készítik Miskolcon és környékén a szamorodnit. A mai gazdák ennek titkát nem ismerik, hiszen hozzávaló aszúszemek a déli fekvésű szőlőkben, meleg őszökön ugyan ritkán előfordulnak, de nem olyan mennyiségben, hogy azzal kísérletezni lehessen. Az idősebbek még beszélik a szlovák, lengyel, ruszin nyelv keverékeként előállt, sárosi szkop nyelvjárást, így tisztában vannak a lengyelektől átvett szamo rodny jelentésével (maga született). A magyar verbális analógiát felhasználva a besenyőiek a saját, jobb évjáratú, édesebb boraikat ezért vidamodninak nevezik. A pince anyaga befolyásolja az ott uralkodó hőmérsékletet, a levegő páratartalmát. Ez a két tényező együttesen pedig a must kiforrásának időpontját és a bor eltarthatóságát. A besenyői pincéket homokkőbe vájták, némelyikbe még a talajvíz is beszivárog, ha sok hó esik télen. Ezért az itteni bortárolókban később forr ki a must és a bor tovább áll el a hűvösebb levegő miatt. Hátránya, hogy a penészesedés gyakoribb. A hordókat sűrűn kell törölni, de ennek ellenére gyorsabban korhadásnak indulnak kívülről a dongák. Ez a penész nem azonos a tokaj-hegyaljaival. A keresztúri pincék zömének anyaga szárazabb, homokosabb és hőmérséklete magasabb. A must hamar kiforr. A bor eltarthatósága mégis azonos a besenyőivel, mert a száraz levegőn nem áll fenn a penészesedés, a hordó szétrohadásának veszélye. A borbetegségek elkerülésének igazi hatékony módszerét a szőlősgazdák a gyors fogyasztásban vagy értékesítésben látják a mai napig. A 20. század első harmadában azért elő-előfordult a penészedés és az ecetesedés egyaránt, ha nem alaposan mosták ki a hordót, nem kénezték megfelelően vagy nem fejtették át kisebb hordóba, hogy ne oxidálódjon. A penészvirágos bort tormafőzettel kezelt hordóba, a léhóba helyezett sűrű vászonszűrőn fejtették át. Seprűpálinkával javították fel és konzerválták. Az ecetesedésnek indultat nevezték mise bornak, amelyet már mi se iszunk - mondták gazdáik. A túlkénezett bor ugyan nem romlott, de fájt tőle az ivócimborák feje. Ezért nem vette sértésnek a kezdő borosgazda, ha azzal dicsérték nedűjét, egy baja van: sok benne a kén... Mindig kén! Ebből az időszakból származik a másik borbetegségről, Szirmay Antaltól átvett vélekedés: Ne szidd hát egy komám a besenyői (keresztúri) bort, mert ecet korában sokkal édesebb volt! Jeles napok, hiedelmek, népi gyógyászat, folklór A szőlészkedésnek és borászkodásnak a helyi népi kultúrában itt is megszülettek a speciális jellemzői, akárcsak más borvidékeken. Azzal mindenki tisztában volt, hogy az időjárás nem kiszámítható és nagyban befolyásolja az egyes munkák elvégzésének opti506