A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Siska József: Sajókeresztúr és Szirmabesenyő szőlőkultúrája

SAJÓKERESZTÚR ÉS SZIRMABESENYŐ SZŐLŐKULTÚRÁJA SISKA JÓZSEF Megyénknek több olyan tája van, ahol századokon át magas szintű szőlőművelést folytattak, de ez a tevékenység napjainkra különféle okok miatt visszaszorult. Az 1890-es években a filoxéra pusztította el az addig virágzó szőlőkultúrát. A 20. századi újratelepítésekkel már nem is sikerült a korábbi nagyságú termőterületeket rekonstruálni. Paradox módon a mezőgazdaság kollektivizálása után, az 1960-as években kapott új lendületet a szőlészkedés. Az ezredfordulóra kiöregedtek azok az emberek, akik apáiktól sajátították el ennek a szép, de nehéz elfoglaltságnak a mesterfogásait. A megváltozott életszemlélet miatt, gyerekeik közül nagyon kevesen vállalták, hogy folytassák a családi hagyományt. A szőlők ismét pusztulnak... Tanulmányomban két, Miskolccal szomszédos község: Szirmabesenyő és Sajókeresztúr lakóinak szőlészkedését és borászkodását mutatom be az eléggé hézagos levéltári források és recens adatok alapján. A termőhelyek A Miskolctól észak felé húzódó Sajó menti települések határában a 150-300 méter tengerszint feletti magasságú dombokon, hegyeken valamikor intenzív szőlőművelés volt. A magaslatok kőzete riolit- és andezit-tufa, homokkő, amelyen vékony kavicsréteg, majd agyagos termőtalaj található. Szirmabesenyő nyugati határrészében húzódó Óvárihegy kőbányájának fejtőfalán látható is a leírt szerkezeti felépítés. Az itteni hegy- és dombgerincek észak-déli irányúak, ami lehetővé teszi, hogy az ültetvényeket reggeltől estig érje a napfény. Szirmabesenyő határában a Bibik, Kakas, Kis, Farkas, Esperes, Óvári, Király-hegyeken, Sajókeresztúrban az Elő- és Közép-hegyen, a Köves, Bajusz, Szakáll, Dóczi, Alsócseres, Felsőcseres, Bolha, Varjas, Vaskapu, Estók, Bika, Méhész dűlőkben van jelenleg még szőlő. A levéltári forrásokban található: Hév, Bakos, Bordás, Csontó szőlők helyét a ma élők már nem ismerik. Az 1784-es katonai felvétel térképlapjain még a Kisfaludi hegyen is szőlők vannak, de itt már tölgyerdő áll. A legidősebbek szüleik elbeszéléséből tudni vélik, hogy az ott lévő ültetvényekkel a filoxéra végzett és a terület egymást váltó tulajdonosai, a gróf Szirmayak és a Dabasi-Halász család már nem telepítette újra. Hagyta, hogy a természet vegye birtokába, majd vadászterületként hasznosították. A tengerszint felett 200 méter magasságban három forrás tör a felszínre: a Kozdombi-, Meleg- és Csapó-forrás. Ezek vizét használták fel a szőlőművelésnél és borászkodásnál. A téli hóiét és a nyári zivatarok vizét a Bábony, Cifra, Doricka patak és a Gazsik árok vezette a Sajóba. A fenti víznyerő helyektől távol eső ültetvények vízellátását a hegylábakba ásott közkutakkal oldották meg. Ezek közül a Király-hegy délnyugati oldalán lévőt tartják karban és használják napjainkban is, de többen a pincéjük végében fúrattak víznyerő helyet. 497