A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Sümegi György: „Alkalmazott és finom művészet között nincs különbség” Szalay Lajos levelei Konecsni Györgynek (1969)

Hogy vagytok egyébként? Remélem, jól, már ahogy korunk és a korunk ezt megengedi. Gondolom, hogy Zsizsi

10 már kiheverte a lábtörést, és ha a télen nem is síelt, ez már nem a 67-es szerencsétlenség következménye volt. Mi megvolnánk úgy nagyjából, csak a lányunk hiányzik nagyon. De mivel ő jól érzi magát otthon," és boldog is, így mi is boldogok vagyunk, ha egy kicsit közvetve is. Egyébként az én titkos vágyam az volna, hogy Tarnabodon, vagy legfeljebb Egerben csosztorogjak át egy pár évet, de az anyagi körülmények ezt aztán igazán nem engedik meg. Még talán jobb is, ha magamat a megszépítő messzeségben tartogatom, ahogy ez már a látogatásom kudarcából is jól kitűnt. Persze, nincs azért teljesen kizárva, hogy még egyszer haza látogatok, és akkor jól kibeszélgetjük magunkat húsz egynéhány év külön élményeiről. Nagyjából ebben maradva, szeretettel üdvözlünk Benneteket: Juci és Lajos Innen félig-meddig hivatalosan hazaküldtek vagy 120 Genezisemet.

12 Remélem, Neked is adtak belőle. Én legalább is megadtam a nevedet és címedet. 2. Szalay Lajos Konecsni Györgynek New York, 1969. május 8. Kedves Gyurka; Megkaptam a katalógust.

13 Elegáns, méltó prezentálás. A felsorolt anyagból képzelem, hogy a kiállítás nagyszerű volt. Felemelő érzés lehetett elébe állni egy alkotó élet ennyire termékeny, ilyen nívós aratásának. Felemelő lehetett az a tudat is, hogy a magyar plakátot Te emelted ki a vicinális döcögéséből, és Te helyezted világ-színvonalra. Gratulálok őszinte örömmel és nem is rejtett büszkeséggel, sőt még egy kis hencegéssel is, hiszen az évfolyamtárs és a barát lelkesedésével drukkoltam Neked többi haverjeiddel együtt. Nem nagyon hiszem, hogy egy esetleges beszélgetéssel meg tudtál volna kímélni az otthoni kellemetlenségektől. Értelemmel alig megközelíthető elképzelések formálták azt a kölcsönös előítéletet, ami nyikorgóvá tette a „régvárt viszontlátást". Egyébként én magam csak itt és inkább csak Jucitól tudtam meg, hogy valami nem igen stimmelt velem. Az okokat csak sejtem, de annyi ellentmondással telítve, hogy már nem is akarom elemezni tovább. Meg nem is igen érdemes, hiszen hazamenni már nem igen lesz kedvem még egyszer. Persze, ezzel Tarnabodot is elfújta a szél. Tarnabod az én esetemben, ha talán romantikával is, de mindenképpen idézőjel nélkül értődik, mert nekem nem fogalom, nem csakazért is pótvizsga. Egyszerűen: határtalan boldogságom földrajzi helye. Ott voltam gyerek, ádleri minderwertigkeitsgefühlre ingerlő minden ok nélkül. Nagyapám a falu első gazdája volt, bádogtetős háza ma is áll a falu közepén. Anyai ágú rokonaimé volt a bodi határnak majdnem a fele. Csak nálunk és a rokonainknál voltak béresek, aratók, feles bérlők. Istállónként húsz-harminc szarvasmarha, hat-nyolc ló, két-három ökrös-iga. Bár gyenge voltam, de a jószágőrzést rám lehetett bízni, iskolában pedig (osztatlan volt) a nálam idősebbeket is kenterbe vertem. A rajzolás miatt aztán egyenesen garabonciás félének tartottak. Tehát nekem igazán nem kellett volna soha, most meg aztán még úgysem, megmutatni, hogy ki vagyok. Sem a rokonaim, sem a barátaim, Juci meg éppen nem tudták megérteni az én ragaszkodásomat Tarnabodhoz. 1933-ban lementem a búcsúra, 1935-ben a szó szoros értelmében elzavart a nagyapám. Ha nem teszi - Isten tudja -, tán még most is ott volnék. Senki nem csavargott annyi helyén a világnak mint én, és nincs senki, aki annyira egy helyben ülő volna, mint én. „Fészekrakó" vágyam is volt mindig, szörnyű is, hogy fészek nincs, csak kismadár. Repked is ide-oda, mint az apja. Hát ennyi Bodról. 10 Zsizsi - Konecsni Györgyné. " Szalayék lánya, Szalay Klára az 1968/69-es tanévben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 12 Genezis, a graphic interpretation by Lajos Szalay, bev.: Dávid H. C. Reád. Madison Avenue Church Press, New York, 1966. 13 A Műcsarnokban 1968-ban rendezett gyűjteményes Konecsni-kiállítás katalógusáról lehet szó. 456