A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Pirint Andrea: Szontagh Tibor (1873-1930) festőművész munkássága

Azokban az időkben, amikor Szontagh pesti diákéveit élte, a főváros hallatlan mérvű fejlődésen ment keresztül. A millennium körüli esztendőkben felbolydult az egész város; lázas építkezések, emlékszobor-állítások, útépítések alakították át Budapest arculatát. De nemcsak a városkép rajzolódott át, a városi élet számos területén, így képzőművészeti vonatkozásban is fellendülés következett be. A századvégen épült új kiállítási épületeknek (Nemzeti Szalon, Szépművészeti Múzeum, új Műcsarnok) is köszönhetően nagyszabású tárlatok sorozatos megrendezésére került sor, melyeken a kortárs alkotók nemcsak bemutatták, de eladásra is felkínálták munkáikat. Ám bármennyire is optimistának tűnik fel a korabeli művészek helyzetének alakulása, a Lyka Károly által is megrajzolt, autentikus korkép a művészsors általános sanyarúságáról vall.

7 A Magyarországon 1871 óta működő felsőfokú képzőművészeti iskola az évtizedek során oly nagyszámú mestert indított útjára, amennyit a főváros (a magyar művészeti élet központja és ez időben jobbára egyetlen helyszíne) „eltartani" már nem tudott. A tárlatok és a műkereskedések által kínált képzőművészeti portékák özöne túl soknak bizonyult a művészet befogadására túlnyomórészt csak felszínesen nyitott nagyközönség számára. A rajztanári állás egyrészt fogódzót jelentett a műkereskedelem kiszámíthatatlanságában, másrészt az alapos felkészültséggel párosuló pedagógusi hivatás hosszú távon épp az alapproblémát igyekezett orvosolni. A közönség mint „felvevőpiac" gyér érdeklődése ugyanis nemcsak anyagi okokkal volt magyarázható, hanem a műértés, a művészi szép iránti igény hiányával is, amely pedig egyedül a tervszerű iskolai neveléssel pótolható. Ennek az összefüggésnek felismerésére és a középiskolai reform legelső lépéseinek megtételére épp az 1890-es években került sor. Az otthonkeresés időszaka Hogy Szontagh Tibor útja a „kaotikus" fővárosból vidékre vezetett, valószínűleg nemcsak egzisztenciális okokra vezethető vissza, hanem a művészi érdeklődéssel is magyarázható. 1899-cel kezdődő folyamatos otthonkeresése során mindig olyan festői vidéken találjuk, ahol fenséges hegyvonulat, hömpölygő folyó vagy csörgedező patak közelségébe került. Az önálló útra lépő festő első állomása egy tanévnyi időre Miskolc volt, majd a következő tanítási évtől a pécsi cisztercita főgimnázium rajztanári állását töltötte be. Pécsi működése idején tevékenynek tűnő részt vállalt a város éppen ébredező képzőművészeti életében. Titkára lett a Pécsi Mübarátok Körének, s tájképeivel részt vett a Nemzeti Szalon 190l-es pécsi kiállításán. A kortárs Nikelszky Géza, a 20. század eleji pécsi képzőművészeti élet historikusa, huszonöt év távlatából is úgy emlékezik meg személyéről, mint „igen tehetséges festő"-ről.

9 A pécsi időszak előtti nyáron Szontagh magánéletében jelentős esemény történt. 1900 júniusában Budapesten oltár elé vezette Baranski Ilonát, barátjának, festőkollégájának, Baranski Emil Lászlónak a húgát. Az ifjú pár számára azonban nehéz időszak következett. A pécsi körülmények valószínűleg nem voltak kedvezőek a gyermekek fogadására, mert miközben a családfőt a Baranya megyei városban tartotta a kötelesség, felesége a festő családjánál, a Máramarossziget melletti Nagybocskón (ma Bocicoiu Maré, Románia) adott életet az első gyermeknek (Pál Sándor Emil), a második gyermek 7 LykaK., 1983. 19-36. 8 MTA Művészettörténeti Kutató Intézet Lexikontára. 9 Nikelszky G., 1926. 3. 423