A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Goda Gertrúd: Holló Barnabás (1865-1917) élete és munkássága

nak falán emléktáblát avattak a következő felirattal (Budapest, II. ker., Frankéi Leó u. 23): „Ebben a házban élt 1906-tól haláláig Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész, aki alkotásaiban a magyar történelem közismert és népi alakjait örökítette meg. Állíttatta a II. Kerületi Önkormányzat. A Magyar Tudományos Akadémia és a család 2005. Mindez történt az unoka, Holló Katalin: a dédunoka, dr. Farkas Ildikó: valamint Delényi Éva szorgalmazására. Holló Barnabás nemzedéke az Izsó Miklós-Mátrai Lajos György neves elődök teremtette hazai szobrászképzésre alapozott Mesteriskola hallgatói voltak. Az akkor kialakított epreskerti műtermekben Stróbl Alajos (1856-1926) szobrászművész irányításával és mondhatni menedzselésével indultak pályájukon. (A létszámot - minden bizonnyal a talentum és a rátermettség szerint - szűkre korlátozták éppen azért, hogy a későbbiekben feladat is jusson a felkészült ifjaknak.) A nagy tekintélyű mester részéről a jóindulat a szárnypróbálgató növendékek iránt az úgymond „garancia-vállalásában" nyilvánult meg, vagyis az elnyert felkérés első ötleteitől fogva konzultáltak a végkifejletig. Más esetben pedig a mester beajánlotta sikeres alkotásaikat a Műcsarnok kiállításaira. Holló 1890-ben szerepelt először nyilvánosan a „Szarvas" című munkájával. A kritika, mint pozitívumot emelte ki a műben megmutatkozó formakészséget, s ezzel az 1890-es fellépéssel tulajdonképpen kezdetét vette Holló Barnabás szobrászművészi pályája. 1891-ben már azzal a Széchenyi-domborművel foglalkozott, amivel egy csapásra az érdeklődés középpontjába került, s ami meghozta számára a gyors sikert. Nem tudni, amikor Stróbl Alajos a következő ajánló sorokat írta tanítványa érdekében, kilátásban volt-e már a szóban forgó mű? Mindenesetre Holló Barnabás Bécsben felkereste Tóth István ott tanuló magyar szobrászt (1861-1934) a következő levéllel: „Reccommendálom Önnek az én tanítványomat Holló Barnabást. 0 tehetséges fiatal ember, legyen olyan jó adjon neki útbaigazítást, Bécsben szeretném, ha tanulmányozna egy pár reliefet Bécsben vannak Donatello gypszminták most a Múzeumban és az Akadémiában, ha ő tanulmányozza ezeket a dolgokat igen (...) sajnos itt nincsen semmi és ha valamelyik relief neki legjobban tetszik, hogyha tudakozódna hogy hol lehet azt megkapni." Művészünk nem áll meg Bécsben, 1891-ben beutazza Olaszországot és „Rómában az antik szobrászat világmúzeumában, hosszabb időre megtelepedik" -jegyzik fel róla kollégái a már idézett emlékező írásban. Tapasztalatairól csak közvetve tudunk, de Donatello domborműveire bizonyára fokozottan odafigyelt. Közben Szirmay Alfréd egy Honvédhuszár címmel illetett mű megalkotására kéri fel. (Az ismert kisplasztikák közül egyik sem azonosítható be e címen, amire azonban a hagyatéki kiállítás szövege még határozottan utalt.) (Holló Barnabás, Madarász Viktor, Zemplényi Tivadar és Pataky László hátrahagyott müveiből rendezett kiállítási katalógus - Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Bp. 1918.) Huszonöt éves volt ekkor. Három művel jelentkezett idáig a nyilvánosság előtt, s mindhárom valami más érdeklődést mutat. A jó formakészséget bizonyító naturális állatszobrot egy nemzeti romantikus felfogású lovas mű követi, majd egy nagyon akadémikus relief-kompozíció születik. Az életmű a későbbiekben is ezen a három szálon fut, s ha módja adódik a kevesebb plasztikus leleményt igénylő épületszobrászati, valamint egyházművészeti felkéréseknek is eleget tesz. A nemzet egyik büszkeségét, az MTA palotáját 1865-ben avatták fel. Hamarosan elkészült szinte valamennyi belső festőmüvészeti alkotás, ami a reprezentativitás velejárója, de sokáig hiányzott az eredeti elképzelés szerinti művészi kivitelű „zárkö". Ennek elhelyezését valójában az avatáskor kellett volna megejteni, s ami az ünnepi alapkőletételnek megfelelően az építmény elkészültét hivatott közzétenni. Egyszerűbb esetben 403