A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Alabán Péter-Csépányi Attila: Hódoscsépány gazdaság- és társadalomtörténete a dualizmus idején
tanya például legelőterület volt, utalva az állattartás jelentőségére. Utóbbi állításunkat erősítik az állatok hajtási útvonalát jelző elnevezések; pl.: Kilátó, Csapás (a marhák haladási útvonala a hegyoldalakban), Jászó-tető (Gercsei Ferenc gulyaetetőjének helye jászollal), Bak-völgy és Kecskés-hegy (kecskelegelők), Viradó (pásztorok éjszakai szálláshelye). A szilvafáiról híres Ka völgye (Hosszúszilvás gerince), a kovakő gyűjtőhelyeként szolgáló Tüzköves vagy a környék legjobb árpatermő része, az Árpás-völgy idővel ugyancsak legelőterület lett. Az egykori erdőterületek főként tölgyeseket és bükkösöket jelentettek, melyek felparcellázása hosszú folyamat volt. A később is megmaradt erdőségek közé tartoztak Borsodszentgyörgy irányában: a Pál-völgy és a Péter-völgy, más irányban Somsály eleje, Somsályhát és a bányamüvelésü Somsályfő, továbbá az egyes fafajtákra utaló elnevezésekkel bíró Gyertyán-lápa, Öcseng v. Kovács bikki (bükké), Nyírjes, Szila padja, NagyAkácos, Égeres és Hárs-lápa (később rét). Az erdőkön, hegyeken át vezető egykori utakra - több barkó faluhoz hasonlóan - szintén a helynevekből következtethetünk: például a korábbi Keskenyszó utcán keresztül jöttek be 1945-ben a szovjet csapatok, míg a „Csapásának nevezett hegyoldali úton az állatokat hajtották ki a legelőkre. A belterületek tekintetében a kisnemesi községen belül a Hódos-patak húzott határvonalat a nemesi családok (leginkább Csépányi és Tóth família) birtokában lévő Felső-falu, valamint az úrbéresek és zsellérek által lakott Alsó-falu között. A településszerkezet elrendeződése kapcsán azonban Németh Gyula rámutat, hogy bár az ősi nemesi családok - településen belüli - lakóhelyi csoportosulása jól kirajzolódik, kivételeket is találunk: az egymást ragadványnevekkel megkülönböztető Csépányiak Bárdos ágának leszármazottai például az Alsó-faluban és Hossóban éltek. 16 Közigazgatási hovatartozása tekintetében Csépány 1873-ban Borsod, 1924-ben Borsod, Gömör és Kishont, 1938-ban ismét Borsod, 1945-ben Borsod-Gömör vármegyéhez tartozott, előbb a szentpéteri, 1885-től pedig az ózdi járáshoz. Jelentős névváltozatai nem alakultak ki: 1773-ban már Csépánynak, 1904-től 1979-ig Hódoscsépánynak nevezték; ma Ózd város része. Jogállására nézve község, 1895-től kisközség, 1902-től körjegyzőségi székhely volt, majd 1926-ban megkapta a nagyközségi besorolást, 1950 és 1979 között pedig önálló tanácsú község lett immár Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén. 17 Néprajzi tájegységeink közül a nép által Barkóságnak nevezett terület kisnemesi falvai közé soroljuk, melyek több közös vonással rendelkeztek. Hódoscsépány esetében is elmondható ugyanis, hogy egyike a patakvölgyek szerint csoportosuló palóc falvak együttesének, földrajzi környezete kedvezőtlen életteret biztosított az itt élő földművelő és pásztorkodó lakosságnak, a 16-17. században nemesi rangot kapott, sokszor az adott helységnek is nevet adó családjainak többsége paraszti szinten élő egytelkes (kurialista) volt, míg a település fejlődésében meghatározó szerepet játszott az ipartelepítéssel központtá, 1949-től pedig várossá váló korábbi jobbágyfalu, Ózd. A fenti szempontok nagyban elősegítik a társadalomelemzés horizontális megközelítését, melynél egyik kiindulópontunk, hogy más közeli településekhez (pl. Alsó- és Felső-Hangony, Domaháza) hasonlóan kisnemesi többségű községről beszélünk. Legősibb családjai közé tartozik a Csépányi, a Tóth, az Ivacs, a Pálgazda, a Bárdos és az Uti (Uthy) had. Utóbbi kifejezés használata nem véletlen: a Zagyvától keletre eső területeken, illetve a Mátra és Bükk vidéki palócoknál a vérrokonságon alapuló nemzetségeket Németh Gy., i. m. 10. Helységnévtár, 1996. 168-169. 300