A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

helyi kalaposok árszabásában is megjegyezték, hogy túlságosan divatba jöttek az óriás szélű kerek parasztkalapok, ezért szabályozták is a miskolci kalap nagyságát.

84 Dérynében azonban a miskolci Korona Fogadóban szerzett első miskolci benyomások lerombolták az előítéletet: néztem mindenfelé, milyenek is a nagykarimájú kalapú emberek? De nem láttam egyetlen egyet se, sőt igen csinos, illedelmes ifjakat s férfiakat. A Korona előtt, a nők, kik sétáltak, mind megállottak. Ez így tartott egy kis ideig, és gondolám, hiszen itt urak vannak, ez víg város, itt jó lesz nekünk. Dérynének kezdeti impresszióiban hosszú miskolci tartózkodásai alatt sem kellett csalódnia, Miskolc számára mindig a magyaros, úri, kedves vendéglátás, baráti szeretet, a színészet iránti múlhatatlan érdeklődés és rajongás városa maradt.

86 A város urbanisztikai értékei azonban elmaradtak lakói emberi kvalitásaitól. Ismeretes, hogy Déryné és társulata a Korona vendégfogadó kocsiszínében, majd a Sötét kapu huzatos, tákolt vásári árulóbódéjában, Déryné szavával: „deszkaketrecben" tartotta az 1810-es években előadásait, de még a város megközelítése sem volt egyszerű, hiszen a reformkor előestéjén Miskolcon még létezett a török időben felállított kezdetleges mezővárosi védmü, a várost körbekerítő árok és sánc. 7 A városmag egyes részeinek falusias, s a romantika művészét megkapó jellegéről is megemlékezik Déryné visszaemlékezésében egy, a népszínműbe illő jelenetet idézve fel: szokásom volt... ablakomat egész nap nyitva tartani; szerettem a friss levegőt, s minthogy szép, válogatott virágcsomagokat kaptam, egy pohárba az ablakomba tettem. Sokszor le szoktam menni szép meleg estéken a Szinvába lábamat áztatni. Sűrű fűzfával volt bekerítve a Szinva széle, s engem nem lehetett látni, bár nem messze folyt le a Szinva ablakom előtt. A miskolciaknak a városukkal szembeni kritikus megnyilatkozása csendül ki egy országos felmérésből. Az 1860-as években ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia javaslatára a Helytartótanács felszólította a megyéket, hogy Pesty Frigyes helynevekre vonatkozó kérdőívét töltsék ki és küldjék vissza a tudósnak. Máig ez a legteljesebb magyarországi földrajzinév-regiszter. Miskolc dűlő- és utcaneveit a város magisztrátusa a lakosság megkérdezésével állította össze, s a földrajzi nevek magyarázatánál többször lakóhelyükről is véleményt mondtak. Az utcák elnevezésénél általában a pejoratív, gúnyos nevek mögött sejlik fel a helybeliek ítélete, a külvárosi utcák, közök többször viselnek leíró nevet. A Pengyom utca gúnyneve az utcának a város végén, apró hitvány házakból áll. A Szeles nevű városrész a Miskolc városát fedező völgyön kívül eső rész az 84 Tapasztaltatván az, hogy a rendkívül való nagy karimájú paraszt kerek, akár fekete, akár fejér úgynevezett zsiványkalapok a visszaélésig szokásba jöttek, mellyek mind a magoknak a közrendű embereknek, mind a cselédet tartó gazdáknak is terhekre vagyon és haszontalan költségeket okoznak, ahoz képest a kalaposoknak megtiltatik, hogy hat hüvelyknyi karimájú kalapoknál nagyobbakat közrendű embereknek számokra ne készítsenek és ne áruljanak, különben, ha nálok efféle nagyobb kalapok fognak találtani, azok körül fognak nyírettetni. Idézi: SzendreiJ., 1886-1911. IV: köt. 649. 85 Déryné 1955. I. köt. 242-244. 86 A társaság vezértagjai... szörnyű vidám kedéllyel sorolták elé azon szíves fogadást, melyben részesültek, s milyen lelkes, igazi magyar bensőséggel fogta karon Erős főszolgabíró hol az egyiket, hol a másikat, s vezette őket a többi tisztviselő urakhoz, kik mind valóságos eredeti magyarok. [...] Erős főszolgabíró úrnál magyar ebédet rendeztek... Valóságos magyar vendégszeretettel láttak el bennünket. [...] A társaság is csakhamar igen otthonosnak találta magát e barátságos városban. [...] Miskolcon ismét megszálltunk néhány előadásra. Itt ismét a régi vágy s örömmel fogadta a publikum a társaságot. Itt földerültem ismét egy kicsit, fölmelegedtem ismét a régi szerető karoktól átölelve s keblükhöz szorítva. Déryné 1955. I. köt. 244. és 247. 87 ...egyszer csak egy széles, mély árokban éreztük magunkat leereszkedve. „Jaj! - kiálték -, itt lesznek a süllyesztő masinák." Azon az árkon kellett akkori időben a városba leereszkedni. Azonban midőn abból kiértünk, egyszerre a városban találtuk magunkat. Déryné 1955. I. köt. 242. 88 Uo. 249. 211