A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

jelennek meg az erdélyi kőművesek, akiket a fejedelmi birtokokról küldtek a pataki és az ónodi várak építkezéseihez. Röviden meg kell említenünk a sárospataki malomkőbányászatot, ami bár nem tartozik az építőiparhoz, a technikájával, eszközkészletével egyaránt a kőfaragómesterséghez tartozó, specializálódott tevékenység, fontos szerepet játszott a város gazdasági életében. A kiváló nyersanyagot nyújtó, a helyi kővágók által évszázadokon keresztül művelt Megyer-hegyi kőfejtő több kisebb-nagyobb részből állt, melyek gyakran gazdát cseréltek. A kővágók száma jelentősen ingadozott, tevékenységük az uradalom utasítására időnként építőkő bányászatára is kiterjedhetett, valószínűleg részt vettek a város és a vár építkezésein.

1 A 16-17. században a korszerű várépítészet mesterei elsősorban az itáliai kőművesek és építészek voltak, de számos más náció képviselői is dolgoztak hazánkban. Sárospatakon a vár építését 1534-37 között a Milánó mellől származó Alessandro (Alexander, Sandrinus) Vedani vezeti, aki a városban telepedik le, 1555-ben szőlőt kap urától, 1560ban pedig mentesül a jobbágyi szolgáltatások alól, csupán mesterségével tartozik szolgálni, amiért fizetést kap. Élete folyamán a Perényi-várak építésén dolgozik Ónodon, Füzéren, Terebesen.

17 Az említett 1534-37 közötti építkezésen dolgozott a dél-német Bonifacius Wolgemuth, 1539-ben pedig Lengyelországból érkezett Patakra a valószínűleg itáliai Laurentius 12 segédével.

18 A szinte folyamatosan jelentkező igény a végvárak közelébe vonzotta az építőipari szakembereket, ezt jelzi, hogy a 16. századi forrásokban a zempléni várak falvaiban számos esetben megjelennek a kitermést végző kővágók és a kőművesek, bár sok esetben csupán nevük jelzi foglalkozásukat, az iparűzőket nem jelezték külön az összeírásokban.

19 A végvárak korszerűsítését a Habsburg-hatalom szinte kizárólag külföldi, itáliai, német és francia építészekre bízta, akik megtervezték a védmüveket és irányították a munkálatokat, egyben garanciát jelentettek a legkorszerűbb hadtudományi ismeretek megvalósítására.

20 A 15 éves háborút követően a komolyabb harci cselekmények elkerülték Északkelet-Magyarországot, ezért inkább a nyugati végvárak fejlesztésére koncentrálták az erőket, vidékünkön a 17. századi korszerűsítési programok többnyire csak terv szinten maradtak, a várakon csak kisebb javítási munkákat végeztek. A kuruc háborúk idején újra hadszíntérré váló vidék várai a hadjáratok után feleslegessé váltak, Tokajt, Szendrőt, Sárospatakot felrobbantották, Ónodot a törökök gyújtották fel 1688-ban. A török által nem szorongatott, területünk északi részén fekvő királyi városokban (Kassa, Eperjes, szepesi városok) gazdag nemesek és polgárok már a török korban lehetőség szerint kőházat építtettek maguknak, ami egyértelműen a vagyont és a vezető társadalmi réteghez való tartozást szimbolizálta. A török járta, majd a kuruc háborúk által újra és újra megtépázott borsodi és alsó-zempléni tájak mezővárosaiban a 18. századtól kezd elterjedni a kőépítkezés a magánszemélyek körében. Miskolcon a város tehetősebb 15 Az 1630-es években a dési Sánta Kőmíves György a vezető mester, az 1640-es évek első felében a gyulafehérvári Mátyás mester irányítja a munkálatokat. Détshy M., 1996. 19-20., 23., 28., és 40-57. 16 Román J., 1965. 12-20. Tevékenységükkel kapcsolatos iratanyag: SRK. Nk. K. 1625. jelzet alatt található. 17 Détshy M., 1989. 26., 40. és 47. 18 Détshy M., 1989. 26-27. és 31-32. 19 Sárospatak: 1554-ben: Alexander Vedani, György (Georgius de Bysso), Antal, István, 1567-ben: ugyanők, valamint Ferenc és Ambrus. Détshy M., 1989. 41.; 1570: Alexander Vedani, Kőmives István, Kőmives Ferenc. Détshy M., 1989. 47.; Bodrogkeresztúr: 1571-ben Kőmewes Antal fizet bordézsmát. N. Kiss /., 1966. 118., Tarcal: 1570-83 között szerepel Kőmwes Paul. N. Kiss /., 1966. 162. 20 Tokaj: Détshy M., 1995., Ónod: Détshy M., 1975., Tomka G, 2000., Szendrő: Tomka G, 2002. több helyen. 131