A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

még nehezebb feladat. A céhes és a kontárnak nevezett iparüzők száma, társadalmi szerepe, rétegződése, vagyona, képzettsége, mentalitása legtöbbször nem, vagy csak nagyon nehezen értelmezhető a céhes iratok alapján. Hasonlóan csak töredékes adatokat kapunk a munka felvállalása, szervezése és lebonyolítása, az anyagbeszerzés szempontjából, a technológiáról, az eszközökről pedig szinte semmit sem árulnak el ezek a források. A felhasznált anyagokról és az építés, a kőmegmunkálás technológiájáról leginkább a fennmaradt épületek és az elpusztultakból megmaradt faragványok tanúskodnak. Építőikről elsősorban a kőfaragójelek illetve az építkezésekkel kapcsolatos iratanyag vizsgálata alapján kaphatunk adatokat. A középkori építkezésekről megfelelő írott források hiányában csupán szórványos ismereteket szerezhetünk, ezért nagy segítséget jelenthetnek e kor kutatójának a régészet és a művészettörténet összehasonlító vizsgálatai, melyek a későbbi századok épületei esetében is hasznosnak bizonyulhatnak. A kincstári birtokokat felügyelő Magyar Kamara irataiban, a birtokos nemesi családok és az egyházi szervek levéltáraiban, a városok jegyzőkönyveiben és gazdasági irataiban találhatók az építkezésekre vonatkozó dokumentumok, melyek az egyes épületek készítésének idején kívül az építőkre, az építőanyagokra, a költségekre és ritkábban az eszközökre vonatkozó információkkal is szolgálnak. A levéltárakban fellelhető hagyatéki leltárak, inventáriumok, a múzeumokban őrzött szerszámok, képzőművészeti alkotások ábrázolásai, a régészeti kutatások során előkerülő eszközök és a néprajzi analógiák alapján megállapítható egy adott időszak eszközkészlete. A kőfejtés és faragás technológiájának megismeréséhez különösen fontosak a néprajzi kutatások, hiszen ezek a munkafolyamatok az elmúlt évtizedekig jórészt változatlanul, nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Az iparüzők száma és társadalmi helyzete szempontjából a már említett forrásokon kívül a teljesség igénye nélkül az országos és területi levéltárakban előforduló adóösszeírásokat, dézsmajegyzékeket, úrbéri tabellákat, később a népszámlálásokat, végrendeleteket, hagyatéki leltárakat, peres iratokat, egyházi anyakönyveket említhetjük.

6 A kifejezetten ipari vagy gazdasági jellegű iratok mellett tehát nagyon sok egyéb forrás áll rendelkezésre állami és egyházi levéltárakban, múzeumi gyűjteményekben, melyekben azonban csak hosszas és aprólékos kutatómunka eredményeként találhatunk a kézművesekre vonatkozó adatokat. Az építőipari mesterségek szakirodalmi feldolgozottságának csekély volta miatt ez a munka jórészt elkerülhetetlennek bizonyult, de számos, a tárgyalt korszak építészetével és történetével foglalkozó publikáció, mely az említett források felhasználásával készült, segítette a kutatást. Meg kell még említenünk az építőiparhoz sorolt szakmák néhány jellegzetességét, ami a kutatás szempontjait és módszereit befolyásolta. Az emberiség legősibb szükségletei közé tartozik a biztonságos hajlék iránti igény, melyet a természetben rendelkezésre álló anyagok felhasználásával elégítettek ki. A fa és egyéb növényi eredetű építőanyagok uralták a nagy kultúrák építészetét is, a tégla és a kő felhasználása elsősorban a védelmi és a kultikus épületek építésénél jelent meg, később a vezető társadalmi réteg lakóépületeinek falazata is ezekből készült. Ezek az épületek speciális szaktudást igényeltek, melyet egy nagyon szűk, tanult réteg (Egyiptomban pl. papi rend) birtokolt. Az ókori civilizációk komoly építészeti szaktudást halmoztak fel, amit fennmaradt épületeik is igazolnak. A korábbi tapasztalatokat összegző és továbbfejlesztő római építészet a birodalom bukása 5 A kőművesmunka vonatkozásában nemileg hasonló a helyzet, hiszen a 20. században elterjedő új anyagok és a hozzájuk kapcsolódó mesterségbeli fogások sokban megváltoztatták ugyan az építési tevékenységet, azonban pl. a falazás munkafolyamata hasonlóan zajlik, mint a korábbi évszázadokban, az épület elkészítése során ugyanazokat a fizikai törvényszerűségeket kell figyelembe venni, stb. 6 Vissi K., 2002, Dóka K., 1999. és Faragó T., 1991. 128