A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Újszászy László: A dohányzás kultúrtörténete

A DOHÁNYZÁS KULTÚRTÖRTÉNETE (Sátoraljaújhely, 2004. 08. 13.) ÚJSZÁSZY LÁSZLÓ Egy kiállítás margójára... Semmi sem idegen tőlem, ami emberi... A dolgok egymással összefüggnek. A rossz együtt jár a jóval, a szép a csúnyával. Bennünk lakozik a mértéktartó szeretet és a bizonytalan önzés. Zsenge szárral küzd bennünk a segíteni akarás, az elfásult közöny és a belénk sulykolt félelem. Ma árnyékba rejtett, sötét lepellel takart tárgyak és elfelejtett szokások újraélesztésére vállalkoztunk. Orvos vagyok. Ebben a mai szerepkörben téridegen. Rácsodálkozó érdeklődésemen kívül semmi nem indokolja jelenlétem. Birkózom a nem tudom miért elvállalt felkéréssel. Útjára indítani egy kiállítást, megnyitni a kaput az emlékezés előtt nem mindennapi feladat. Részesévé válni a készítőjétől és tulajdonosától messzire került tárgyak újragondolásának felemelő érzés. Belerévedni fél évezred mindennapjait és ünnepeit végigkövető magatartás- és szokásrendszerbe gondolatot próbáló küldetés. A füst mágiája messzire vezet. A látható és érzékelhető testetlen füst évezredek óta része és eszköze volt rítusnak, távolba szóló üzenetnek, fenyegető veszélynek, vallásos révületnek, vagy a hazahívó otthon melegének. Színes képek sodródnak egymás mellé! Lángok csapnak az ég felé, messzire nyúló sötét felleg borítja az ég kétharmadát, ropogva újra ég a műemléktemplom, várost elborító savanykás szag növeli az iszonyatot. Távolabb Rejtő csontbrigádja esténként a tűzbe bámul, és a civil életben maradt, újra felfedezett kifejezéseken jajong. Hozzánk közelebb a hullámok fodrozta folyó partján a szerencsés horgász friss páfránylevélre fekteti a frissen kifogott kecsegét, leteszi horgászbotját, előveszi a pipáját, komótosan szorosra tömi benne a durvára vágott, pácolt dohányt, markával védve az apró lángot életre kelti a füstöt, amely illatozva árad és szürkés szárnya a gondolatokat a múltba sodorja. A gomolygó igézet tükrén át a kifogott hal egyre nő és halk zümmögéssé gyengül a vérszívók támadása. A pipázás, a karcsú szár és a marokba fogható fej, amelyből illatos füst árad lehet, hogy öröktől fogva társunk. Évezredes kultúrák, azték és maja hagyatékok nem szűkölködnek ábrázolásokban és fennmaradt emlékekben. A Mississippi völgyében talált, a Hopewell kultúra emlékeiként számon tartott pipahantok 2500 éves, szépen megmunkált emlékei szorosan illeszkednek azokhoz a kultikus tárgyakhoz, amelyek a maroknyi tűztérből tovaszálló füst előállítására voltak hivatottak. Sámánok, jósok, gyógyítók eszköztárának nélkülözhetetlen darabjai voltak a pipakészletek. Feltehetően bódító, vagy éppen élénkítő keverékek füstjét engedték szabadon. 767