A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Ujváry Mária: A Holló László Galéria létrejötte és kulturális szerepe Putnokon
A HOLLÓ LÁSZLÓ GALÉRIA LÉTREJÖTTE ÉS KULTURÁLIS SZEREPE PUTNOKON UJVÁRY MÁRIA A Holló László Galéria 1994 szeptemberében nyílt meg az ún. Seres-házban. Az épületről néhai tulajdonosa, dr. Lendváry Benőné Seres Sarolta még életében úgy rendelkezett, hogy halála után múzeumi célokat szolgáljon. E nagylelkű ajándékozást egy másik követte: dr. Ujváry Zoltán professzor, a gömöri térség nagy szülötte, értesülve az új intézmény alapításának terveiről, azonnal felajánlotta képzőművészeti magángyűjteményének jelentős részét, amely az intézmény alapját vetette meg. Feledy Gyula, Reich Károly, Medgyessy Ferenc, Tóth Sándor, Zádor István művei mellett Szilágyi Imre grafikasorozata került ekkor a galéria tulajdonába, de a kollekció számottevő részét a Munkácsy-díjas festőművész, Holló László festményei és grafikái képezik. Az első kiállítás a gyűjteményt megalapozó képzőművészeti kollekció anyagából nyílt. Holló László műveit az épület első helyiségében, állandó tárlaton láthatja azóta is a kedves látogató, míg a másik nagy teremben egymást gyorsan váltó időszaki kiállításoknak biztosít helyet. Ha áttekintjük a tíz év kiállítási jegyzékét, rendkívül változatos programot láthatunk. Kiállítások sokaságával gyönyörködteti a művészetek iránt érdeklődőket, és nagy hatása van az ifjúság esztétikai ízlésének formálásában. Az alapítás óta ötven kiállítás nyílt mintegy nyolcvan alkotóval. Festőművészek, grafikusok, fotográfusok, kézművesek mutatkoztak be. Az alkotók között találunk helybélieket, és az ország különböző részeiből, ül. külföldről érkezett művészeket egyaránt. A galéria tevékenysége révén tovább mélyülnek a térség szlovák, román, francia kapcsolatai. Szinte szenzációnak számított a városban a normandiai festők kiállítása. Immár hagyományőrző rendezvénye a galériának az évente megrendezésre kerülő ún. „karácsonyi ajándékkosár" című kiállítás. Az ünnepi tárlat nagyvárosi viszonylatban mérve is jelentős számú látogatót vonz. A galéria elsősorban kiállítási intézmény, de falai között rendszeresen sor kerül egyéb kulturális rendezvényekre is. Fennállása óta volt már itt szavalóverseny, közönségtalálkozó, könyvbemutató, gitárkoncert, s minden év őszén e helyen kerül átadásra a dr. Ujváry Zoltán által alapított Pro Gömör-díj, melyet évente egy magyar és egy határon túli személyiség vehet át a gömöri térség érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseképpen. A galériában sorra kerülő rendezvények fényképeken és videoszalagon örökítődnek meg az utókor számára. „Alkotók és alkotások" címmel jelenik meg a galéria kiadványsorozata. Az intézmény nyitórendezvényére jelent meg az első könyvecske, a gazdagon illusztrált kiállításvezető, 2004-ben pedig a tizenkettedik. A Holló László Galéria gyűjteménye lassan, de folyamatosan gyarapszik a kiállító művészek egy-egy felajánlott alkotásával. 1999-ben Ujváry professzor jóvoltából újabb nagy értékű adománnyal lett gazdagabb az ötödik évfordulóját ünneplő intézmény. Negyven képzőművészeti- alkotás, erdélyi, kárpátaljai, jugoszláviai és természetesen magyar művészek kitűnő művei épültek be a gyűjteménybe. 765