A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Hajnalka: A borospalack új ruhája. A Tokaji Múzeum boroscímkéinek vizuális antropológiai elemzése

A BOROSPALACK ÚJ RUHÁJA A Tokaji Múzeum boroscímkéinek vizuális antropológiai elemzése TÓTH HAJNALKA A boroscímke-tervezés és -készítés a 20. században hasonló történetet mondhat magáénak, mint maga a bor. Ez a tanulmány arra tesz kísérletet, hogy röviden fölvázolja azt a folyamatot, hogyan született és vált a boroscímke a borospalack, a belé töltött bor és a borkészítő egyik legfontosabb jelzőjévé. A borospalack nem mindig volt ruhába bújtatva, felcímkézve. Sőt, maga a borospalack létrejötte is egy igen hosszú folyamat eredménye. Évszázadok óta szokás TokajHegyalján a jobb évjáratú borok lepalackozása. A szőlősgazda ily módon félretett magának a kiváló nedűkből ünnepélyes alkalmakra: keresztelőre vagy esküvőre. Más elgondolás szerint a bor hosszú ideig való eltartása kényszerítette palackozásra a termelőket, hiszen a hordókban csak bizonyos ideig tartható a bor, idővel elöregszik, veszít értékéből. Különös veszélye van az édes borok hordóban való tartásának: pár év elteltével az aszú vagy az édes szamorodni száraz borrá forrná ki magát. Más elgondolás szerint a palackozás elindításában kereskedelmi okok játszottak fontos szerepet. Még a 19. század közepéig is a hordókban történő értékesítés volt az általános, s csak ezt követően alakult ki a ma is ismeretes félliteres tokaji borospalack, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna a tokaji árusítása, általános fogyasztásra alkalmassá tétele. Pedig már 1793-ban felhívta a londoni osztrák követ báró Vay Miklós figyelmét arra, hogy a nagyobb értékesítés megkövetelné a bor palackozását, mert az angol nem tart pincében bort, hanem ha kell, palackszámra hozatja. Tokaj-Hegyalján a 17-18. századig csak esetleges volt a palackok használata, hiszen nem voltak üvegkészítő műhelyek sem. Az üvegpalack elterjedését gátolta az üveg viszonylag magas ára is. Csak a királyi és jelentősebb főúri családok háztartásaiban találkozhatunk üvegedényekkel. Az üvegpalackok széles körben való használata a 18. század végén vált általánossá, a főúri tulajdonban lévő üvegkészítő műhelyek, az üveghuták létrehozásával. Azonban hozzátehetjük, hogy ebben az időben még az üveghuták termelésében a templomok, lakóházak számára készített ablaküveg gyártása volt a meghatározó. Tokaj-Hegyalj a közelében, a regéci uradalomban II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1698-ban alapított üveghutát. Egy 1827-ben feljegyzett leltár szerint, a sárospataki uradalom pincészetében már közel 2000 palacknyi minőségi bort írtak össze. Ez a mennyiség akkor már kereskedelmi tétel volt. A legelső tokaji palack hasáb alakú volt, csak később jelent meg a jellegzetes hengeres alakú, hosszú nyakú palack. Ezek űrtartalma még igen változó volt, hiszen inkább csak tárolásra szolgáltak. Csak 1891-től, a hitelesítő törvények hatására állandósult a félliteres űrtartalom, amelyet az edény testén is meg kellett jelölni. A mások palackjától való megkülönböztetés és a minőségvédelem miatt egyes módosabb gazdák, földbirtokosok, pincészetek ún. tulajdonjegyes palackokat kezdtek készíttetni. A tulajdonjegy a tulajdonos monogramját, címerét, esetleg teljes nevét ábrázolták, vagy akár egy rövidebb idézet is fölkerült az üvegre. Tulajdonjegyes üvege volt többek között már II. Rákóczi 740