A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - É. Kovács László: Egy angol lady, akiből magyar honleány lett. Emléklapok vitéz Vásony Sándorné Ayshford Wood Florence életéről

m x '• / # dl/* "re* 'Ite .•"'• 2. tóp. A Búzavirág Falugárda zászlója Közös a közigazgatás. A múlt század elejéig még az iskola is közös volt. A két falu legé­nyei, lányai szórakozni, barátkozni vasárnaponként összejártak. A lakosság a templomi istentiszteleteket is kölcsönösen látogatta. A két falu iskolásgyermekei, ugyan úgy az ismétlősök is gyakran találkoztak egy­mással, így tudtak a Vásonyné által szervezett Búzavirág Falugárda működéséről. Oda­oda szegődtek, amikor a kelemériek összejövetele tartott. Vásonyné, amikor megtudta, hogy a szomszédos faluból valók, elhatározta az itteni csoport megalakítását. Erre egy fél év elteltével, 1934. december 14-én került sor. Előzetesen a szülők beleegyezését és a helyi néptanító támogatását kérte. Vásonynét mintegy húsz fiú várta. Az első összejöve­telen a keleméri csoport tagjai is jelen voltak. Ők egyenruhában feszítettek, az új csapat tagjai, újoncként civilben voltak. A beöltözés csak a következő tavaszon történt. A fiúk felsorakoztak, Vásonyné a szervezet alapszabályát felolvasta, ők hangos fogadalmat tettek, hogy azt betartják. Ezt követően beszédet tartott kinyilvánítva, hogy a fiúkat a Búzavirág Falugárda tagjai sorába fogadta. Május első vasárnapján Gömörszőlősre megérkezve látogatását sétával kezdte. Gyermekei kíséretében bejárta a falut. Nagy érdeklődéssel nézegette a fatornácos kő- és téglaoszlopos házakat, értő emberként gyönyörködve bennük. Különösképp tetszett a falu közepén lévő kis téren, a patak túlsó oldalán álló 1882-ben épült kőoszlopos ház. - Nagyon szép ház! Ki a gazdája? - kérdezte. A nevelőapámé - felelt Varga Géza, Ba­bus Szabó Pálé. Ez a ház lett Vásonyné szálláshelye. Ettől kezdve Gömörszőlőst tekin­tette bázishelyének. Innen látogatta a keleméri, később a zádorfalvi és serényfalvi csoportokat. Akkori ittléte alkalmával történt a tisztségviselők kijelölése és a csoport felszerelé­sének átadása, valamint a gárdatagok beöltözése. Ez a falu közepén, a patakparti füzes­ben történt. Vásonyné elsőként a helyettesét jelölte ki, azt a fiút, aki távollétében a csoport munkáját irányítja. Utána azok megválasztása következett, akik a csoport felsze­relési tárgyait kezelték. Vásonyné minden tisztségre kiszemelt egy alkalmas fiút, de 709

Next

/
Oldalképek
Tartalom