A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

B. Hellebrandt Magdolna 60 éves

idrány-Sárvár területén. Ezek a munkák mind leletmentésként indultak, mint ahogy Kesznyéten-Szérüskert szkítakori temetőjének ásatása is, ahol 89 sírt mentettek meg. 1992 őszén kezdték meg intézményünk régészei az M3-as autópálya nyomvonalának bejárását Mezőkövesdtől Oszlárig. Ezek a munkák jelentősen átalakították az archeológia korábbi múzeumi szakirányát: 1993-tól megkezdődtek a tavasztól késő őszig tartó autópálya-ásatások. Hellebrandt Magdolna Mezőkövesden, Mezőkeresztesen, Csincsén, Ernődön és Igriciben ásatott. Ernődön a késő bronzkori halomsíros kultúra 120 sírós, teljesnek mondható temetőjét tárták fel irányításával, 1996-ban Köröm-Kálvária- (Rákóczi-) dombon a Gáva kultúra telepét, leleteit mentette. Az autópálya építésekor részt vett a munkák rendszeres ellenőrzésében, és leleteket mentett Mezőkeresztes-Keresztespüspökiben, valamint Muhi-Hosszúdülőben. Összegyűjtötte, lerajzolta és összefoglalóan értékelte a kelta régészeti anyagot Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék területén. Ebből az anyagból doktorált 1987-ben, disszertációja Celtic Finds from Northern Hungary címmel jelent meg az Akadémiai Kiadónál 1999-ben a Corpus of Celtic Finds in Hungary III. köteteként. Munkájának eredménye a szkíta-kelta együttélés bizonyítása Muhi-Kocsmadombnál, a csoportos temetkezés felismerése a váci temetőnél, ahol minden csoportban egy karddal felfegyverzett harcos nyugodott, továbbá - a maszkos gyöngyök elterjedésének térképre vitelével - kirajzolódott egy kereskedelmi útvonal a Fekete-tengertől Sziléziáig. Publikálta a Herman Ottó Múzeumba került bronzleleteket. Az ezredforduló körül több város és község igényelte történelmének bemutatását: helytörténeti monográfiák készültek például Tállya, Szirmabesenyő, Putnok, Ónod, Halmaj, Szendrő és Szerencs településéről. Ezekben a kötetekben általában Hellebrandt Magdolna mutatta be az őskori régészeti leleteket. Ezek a munkák több esetben túlmutattak az adott település históriájának kérdésein: például Szirmabesenyő kutatásánál figyelt fel a szakirodalomból ismert, de már csak légi felvételen kimutatható föld- és vízivárra. A dupla sáncnak sikeres átvágása után, módszeresen nézte át a Hadtörténeti Múzeum Térképtárában a légi felvételeket, s így bukkant például Gesztely-Nagypart, Lénártfalva (Lenartovce), PutnokPogonyipuszta, Izsófalva-Gede, valamint Vilmány föld- és víziváraira. Ebből a témából tartott előadást 2000-ben az Őskoros Kutatók II. Összejövetelén Debrecenben, majd 2001-ben a Nagybányán rendezett konferencián. A föld- és vízi várak létének, illetve céljának kiderítése vezette el a nyersanyagok vizsgálatához. Az elmúlt több mint három évtized alatt számos kiállítás, kamaratárlat, iskolai kiállítás rendezésében vett részt - az utóbbiak kapcsán általában ismeretterjesztő előadást is tartott. 1974-ben és 1994-ben közreműködött az állandó régészeti kiállítás rendezésében múzeumunk papszeri épületében, s részt vállalt az ahhoz készült vezető megírásában is. 1979-ben négy megye kelta régészeti leletanyagából hozott létre kiállítást, ahol a numizmatikát a Magyar Nemzeti Múzeum részéről Bíróné Sey Katalin mutatta be. S. Koós Judittal közösen rendezték 1991-ben a Bronzkincsek a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből című kiállítást, melyet Kassán és Rozsnyón, majd Miskolcon a Papszeren bemutattak 1993-ban. A múzeum szkíta kori anyagával részt vett 2001-ben a Hatalmasok a viadalokban című, Havassy Péter által Gyulán rendezett, az Alföld szkíta korát bemutató kiállításon. 2001-2003 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának régészeti szakfelügyelőjeként tevékenykedett. 1994-ben főtanácsosi címet kapott a Herman Ottó Múzeumban, s múzeumi munkája elismeréseként 1998-ban Pro Museo kitüntetésben részesült. 6