A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)
Szabó Irén: „Álljunk illően, álljunk félelemmel!” Az állás, ülés és térdelés szokásai a magyarországi görög katolikus vallásgyakorlatban
pedig ezt írja: „Ha pedig az Oltáriszentség a szentségházból ki van téve pld. az oltárra, vagy nagypénteken a szentsirra, akkor két térdreereszkedünk előtte s ugy hajtjuk meg fejünket." 54 A mai gyakorlatban a liturgia során általában két alkalommal szokás térdepelni. Az egyik alkalom, amikor a pap az átváltoztatás szavait mondja, a másik pedig, amikor az áldozási imát mondják a hívek. De ebben is a helyi gyakorlat különböző variációi figyelhetők meg. Van, ahol az átváltoztatás szavait megelőző közösségi ima alatt már térdepelnek a hívek, és az áldozás után szintén letérdepelnek s mindaddig térdepelnek, amíg az oltári szentséggel a pap az előkészületi asztalhoz nem vonul. Ezt a gyakorlatot rögzíti egy 1944-ben, az ózdi hívek számára kiadott liturgiaszöveg és előírásai. 55 Vannak olyan közösségek, ahol ezekben az időpontokban térdeplés helyett állnak. A görög katolikusok mai gyakorlatából teljesen eltűnt az a szokás, amely római katolikus mintára terjedt el, és a latin egyházban sokfelé szokásos, illetve újra bevezetésre került, hogy áldozáskor az ambon lépcsőjén végig letérdepelnek és a pap sorba menve megáldoztatja a térdeplőket. Ehhez a szokáshoz kapcsolódott egyes templomokban az áldoztatórács bevezetése is, amelyeket ma már szintén nem lehet egyetlen magyar görög katolikus templomban sem meg találni 56 . A mai gyakorlat szerint a magyar görög katolikus templomokban csak állva áldoztatnak. Az eucharisztia vétele örömet jelent minden keresztény számára. Ezért például az abesszin keleti keresztények számára kifejezetten tilos az eucharisztia vételekor a térdeplés. 57 A liturgián kívül van még néhány szertartás, amelyben előírásként szerepel a térdeplés. A nagyböjti bűnbánati időszak szertartása az előszenteltek liturgiája, amelyben rendkívül gazdag és csak erre a szertartásra jellemző gesztuskészlet tárul elénk. Ilyenek a gyakori térdeplések és felállások, a meghajlások és teljes lebomlások. A zsoltárversek éneklésekor a pap és a nép felváltva állnak és térdepelnek, s térdepelnek a szentséggel tartott két körmenet alatt is. Általános gyakorlat máig, hogy nagypénteken, a Krisztus sírbatétele után szokásos imádságot a pap térdepelve mondja el. Ennek legkorábbi előírását egy 1912-es ószlávmagyar kétnyelvű szertartás-magyarázatban találtam meg. 58 Előírás szerint térden állva kellene elmondani a Paraklisz szertartásának záró imáját az Istenszülő Szűz Máriához. Ezzel a gyakorlatban még nem találkoztam. Az esküvői szertartásban az eskütételkor a jegyesek letérdelnek, az Evangéliumos könyvre teszik a kezüket, és úgy mondják el az eskü szövegét. Az esküvői szertartás része az asszonyavatás, amelynek során a házasságot kötött menyasszony az egész szertartás alatt térdepel. A népi vallásgyakorlatban a térdeplés a templomban és a templomon kívül is gyakorolt gesztusa az imádságnak. Gyakran megfigyelhető a hívek egyéni vallásgyakorlatában, hogy a templomba megérkezve a helyükön térdepelve elmondanak egy rövid imát, és csak azután ülnek le. A templomban a szertartáson kívüli egyéni ájtatossági formaként 54 Uo. 38. 55 Aranyszájú Szent János 1944. 19-20. forrásjegyzék 5. tétel. 56 Volt áldoztatórács például a nagylétai görög katolikus templomban, a pécsi görög katolikus templomban, bár valószínű, hogy mivel az korábban római katolikus templom volt, annak a berendezéséből maradt meg egy ideig. 57 Ohm 1948.353. 58 „A körmenet után a pap az előkészített sírba helyezi a plascsenyicát és az Akaftisztok könyvéből térden állva mondja el a fölfeszített Jézushoz való imát. Az ima (és szentbeszéd) után nagy elbocsátás és a plascsenyica csókolása mély meghajlással." Kizák 1912. 99. 673
