A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Alabán Péter: Paraszti gazdálkodás és társadalom Domaházán a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

Az első községi törvény (1871. évi 18. te.) megszületését követően az ún. külterületi lakott helyeket valamelyik községhez csatolták. Habár jobbágyfelszabadítás után települt puszták fő elterjedési területe a Dunántúl volt, megtalálhatjuk őket az Északiközéphegységben is, elsődleges gazdálkodási funkcióval. A településhez egykor tartozó lakott helyeket az alábbi táblázat mutatja:

9 Ev 1873 1892 1898 1900 1907-1913 1926-1952 Csobánkó Csobánkó Eperjeske Csobánkó TERÜLET Csobánkó puszta, puszta, puszta, puszta, Csobánkó puszta RépásEperjeske RépásEperjeske puszta puszta puszta puszta puszta 1. táblázat: A Domaházához tartozó lakott helységek a 19-20. században A rendelkezésre álló források alapján ezek közül Csobánkó pusztáról vannak adataink. A 19-20. század fordulójáról fennmaradt térképét Molnár Balázs találta meg. Az ő leírásából tudjuk, hogy ez a hely korábban a Ráth és a Bárkányi családé volt, akik túlnyomórésztjuhtenyésztéssel foglalkozhattak. Erre utal, hogy a térképen juh kosár (fedetlen építmény) szerepel L alakú hodállyal.

10 A terület tulajdonosai Ráth Bella és Ráth Róza, az 1848-1849-es szabadságharcban is részt vett, majd több mint 30 éven keresztül Borsod vármegye csendbiztosaként tevékenykedő Ráth Rudolf lányai voltak. A nemesi címmel is büszkélkedő család összesen 126 kat. holdon gazdálkodott.

11 Csobánkó pusztát végül az első világháború után felparcellázták, s három tanyát alakítottak ki a helyén. A környéken lévő - később fokozatosan eltűnő - apró tanyák szintén állattartásra és irtásos gazdálkodásra rendezkedtek be. A földrajzi környezet nyújtotta kedvezőtlen élettérnek köszönhetően a Barkóság már a kora újkorban is Borsod megye egyik legszegényebb vidékének számított, ahol a földművelés többnyire csak az önellátást tudta biztosítani. Mindezek ellenére talán meglepő, hogy a II. József-kori népszámlálás idején (1784-1787) még az 5%-ot kitevő országos viszonylatban is magas volt itt a nemesek aránya. A borsodi települések közül hatnál kimutatható, hogy a lakosság több mint fele, Gelej és Domaháza esetében pedig közel 70%-a (393, illetve 181 fő) nemesi címet birtokolt.

12 Utóbbiak a tisztán kurialisták (egytelkes nemesek) által lakott falvak közé tartoztak. Ezt a réteget a földdel nem rendelkező armalistákkal együtt az ún. taksás nemesek közé sorolták, akikkel a megyék a 18-19. században adót (taksát) fizettettek. Az egytelkes kisnemesek többnyire nem rendelkeztek nagyobb birtokkal, mint a telkes jobbágyok és életmódjuk sem különbözött sokban azokétól. Ennek ellenére nemesi múltjukat megőrizték, nemeslevelükre büszkén hivatkoztak és igyekeztek elkülönülni a paraszti lakosságtól. Domaházán (továbbá Szuhafőn, Zádorfalván, Hétben, Imolán, Alsószuhán és Aggteleken

1 ) ezt a nemzetségek településrendje is igazolja. A faluban a mai napig nagy számban élnek az Elek, Holló és Kisbenedek nemzetség családjainak leszármazottai, akiknek lakhelyei - részben - mind a mai napig saját nemzetségük nevét viselik; pl. Elek sor, Holló szög, Kisbenedek udvar. Az Elekek és a Hollók 1625-ben, 9 Forrás: Turkovics B., (szerk.), i. m. 112. 10 Molnár B., 1965. " Csíkvári A., (szerk.), 1939. 513. 12 Csorba Cs., 1990. 101. 13 Vö. Faggyas /.. 1988. 19. 649