A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Fazekasné Majoros Judit: Egy elfeledett irodalmi emlékhely Zemplénben: az alsó-körtvélyesi kúria

Volt férje, Jászi Oszkár már 1925-től az Egyesült Államokban élt. Az ő sürgetésének is hatása volt, de egyre több jelből érzékelték is, a fasizálódó Európában nincs többé maradás. Az utazásra jó alkalmat adott egy meghívás Ohio államba, egy nyári kurzus megtartására. Tudta, hogy amíg a helyzet nem változik gyökeresen, nem térhet vissza. Ezt az újabb emigrációt azonban sokkal nehezebben viselte: „... itt művészileg elsorvadok, emberileg nagyon szenvedek." - panaszolta egy levelében Jászinak. 1939 nyarán egy művészeti kurzust és öt nyilvános előadást tartott a magyar népművészetről. Ez jelentette pedagógiai munkájának kezdetét. Később Bostonban és Cambridge-ben tanított, de megviselte, hogy eközben távol kellett élnie férjétől. Ezért inkább magántanítványokat vállalt, majd festőiskolát működtetett. A háború évei alatt állandó rettegésben élt, várta otthonról a híreket. Az otthonról érkező hírek pedig borzalmasak voltak, elveszített mindent és mindenkit: otthon maradt fiát megölték, házát kirabolták majd kisajátították, rokonai, barátai, művésztársai meghaltak. Az európai háború befejeződés után feléledt a remény, hogy talán hazatérhet, majd rá kellett jönnie, nem térhet vissza. Nincs hová, és nincs kihez. Az amerikai évtizedekben fő tevékenysége a tanítás, az oktatás lett. Az ekkor keletkezett előadások egy sorozata fennmaradt angol nyelven, amelyet a hagyatékát gondozó Hatvány Lajos Múzeum A tervezés művészete című kiadványában megjelentetett. Emellett újra hímzésekkel is foglalkozott, s kialakított egy új, egyéni hímzéstechnikát. Verset már ritkán írt - elapadt a forrás. Viszont megvalósította élete legnagyobb vállalkozását: befejezte a még a 20-as években elkezdett, s több évtizeden át írt nagy családregényét, amely Kezdetben volt a kert címmel jelent meg. Önéletrajzi ihletésű műve egy nagy terjedelmű, szélesen hömpölygő regény. Két felvidéki család történetét meséli el, az egyik egy tősgyökeres magyar mágnás, a másik a betelepült zsidó földbirtokos famíliája. A cselekmény az 1860-as években kezdődik és 1920-ig tart, a helyszínek pedig a „mozdulatlan" Zemplén vármegye és a fejlődő, majd forrongó Budapest. Lesznai Anna sokat tud e letűnt világról, s mindent el is akar mondani róla. Talán ez okozta a legnagyobb nehézséget is önmaga számára. „Ezer éve kezdtem egy regényt, nincs kész, megpróbáltam mindent beletenni, ez a baja. Szétfolyik. En vagyok egyetlen egysége - írta Balázs Bélának még 1945-ben. De végül elérte a kitűzött célt, s sikerült hitelesen ábrázolnia ezt a már pusztulásra ítélt világot. Épp ez a regény fő erénye: a felvonultatott alakok életszerűsége, és a kor atmoszférájának remek érzékeltetése. A regényben megjelenik a magyar társadalom minden rétege: a falu sokféle nagyúri, dzsentri, zsidó és paraszt alakkal, s a város a cselédlánytól a bankigazgatóig, majd a századelő polgári társas életének és a művészvilágnak számos képviselője. És természetesen megörökítödik a regény által az írónő saját családjának története, s azzal szerves összefüggésben felidéződik a körtvélyesi idill. Körtvélyes mint művészeti szalon Az 1920-30-as évek művészvilágában Körtvélyes neve fogalom volt, szinte mindenki ismerte. Tudták, hogy van egy sziget ebben a zaklatott világban, ahol szabadság, béke és nyugalom, és nem utolsósorban Mali baráti szeretete várja őket. S jöttek is, Magyarországon élők és emigránsok, írók, költők, festők és barátaik. Körtvélyes ekkor immár sokadik virágkorát élte. Annak idején Mali édesapja is rengeteg vendéget hívott, s rokonok, a környékbeli magyar nemesség, a Körtvélyesen és a környéken szolgáló papok mind-mind az asztaltársasághoz tartoztak. A Budapesten 569