A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

csak Domanovszky Sándor utal egyetemi előadásjegyzeteiben Hunfalvy, valamint Budenz József nyelvrokonság-kutatásaira.

9

) A két tudományág közötti oppozíció az ugyancsak feloldhatatlannak tűnő ismeretelméleti, valamint módszertani különbségekben manifesztálódott és nyert megerősítést, illetőleg a történészek részéről az etnológiai irányzat kritikájában fejeződött ki - miként azt pl. Hóman Bálint tette egyértelművé Róheim Géza: A kazár nagyfejedelem és a turulmonda c. munkájának ismertetésében.

10 Hóman ugyanis kifejti, hogy a „magyar néprajzi tudomány művelői... csak a leíró etnographiai anyaggyűjtésig jutottak el..., az összehasonlító ethnológiában meg éppenséggel a kezdet kezdetén állunk." Majd, bár elismeri az utóbbi irányzat „segédeszközként" való használatát az őstörténeti kutatásokban, a historikusokat azon nyomban óvatosságra inti. Ugyanazon argumentáció alapján, amely a 19. század végén zajló német Historikerstreit hazai visszhangjában: a Szentpétery Imre és Madzsar Imre között a Századok hasábjain zajló polémián végigvonult.

11 Hóman szerint ugyanis Róheimet ugyanaz „a hiba jellemzi, mely az ethnológusok és a socialpsychologus történészek (pl. Fraser, Morgan, Vierkandt, Breysig, Lamprecht) módszerének közös tulajdonsága: figyelmen kívül hagyja a részletfejlődési folyamatok individuális sajátosságait, fejlődési törvényeket állapít meg, s e törvényeket nem a történeti forrásadatokból vont inductióra alapítja, hanem a forrásadatokat állítja e törvény szolgálatába."

12 Hóman tehát az államközpontú, a honfoglalás kori magyarság történetének individuális karakterjegyeit előtérbe helyező, illetőleg a politikai élet eseményeit elbeszélő történetírás apológiáját nyújtja, melyben a társadalmi jelenségek, miként a történeti nemzetről leválasztott és azzal szembeállított nép vizsgálatának aligha lehet létjogosultsága. Miként változott a két tudományág státusa és kapcsolata az I. világháború, illetve a történeti Magyarország felbomlása után? A néprajz tudománypolitikai szerepe felértékelődött, sőt a nemzeti tudomány rangjára aspirált. Mindenekelőtt azért, mert továbbra is a kultúrnemzeti hagyományokat követve, a különböző államokba került magyarság múltjának, kulturális egységének és folytonosságának legalizálójává válhatott. Az államnemzeti egység helyett a határokon túlívelő kulturális népi egység programja pedig nem csupán a népi kultúra felértékelődését jelentette, s a nemzeti műveltség megújítására való alkalmasságát igazolta, de a klebelsbergi kultúrpolitikával is természetes összhangban volt. E változásokkal összhangban, a hungarocentrikus szemlélet további erősödése, míg az etnológiai irány marginalizálódása következett be. Szemléletes példa, hogy Györffy István az 1925-ben megjelent Milyen elemekből áll a magyar nép? című munkája csupán a magyar nyelvterületet vizsgálta; vagy a Bátky Zsigmond-Györffy IstvánViski Károly által írt A magyarság néprajza - mely a magyar népi kultúra fölényét hivatott reprezentálni - az Egyetemi Nyomda hungarológiai sorozatában, a Hóman-Szekfűféle Magyar Történet „testvérkiadványaként" látott napvilágot.

13 S ezen az eszmei alapon találhatott rokonságra a néprajztudomány a világháborút követően az államnemzeti narratívával ugyancsak szembeforduló, Mályusz Elemér nevével fémjelzett népiségtörténettel. Ez Trianon után az államnemzet fogalmát maga is a 9 A kéziratos szöveg Vita a magyar nép eredetéről címmel megjelent Domanovszky S., 1979. 203-211. 10 Róheim kötete 1917-ben jelent meg. 11 Vö. Szentpétery I., 1906. 585-619, Uő: 1908. 193-216, Madzsar /., 1908.481-539, Uő: 1909. 1-15, 97-114. 12 Hóman B., 1918.288-291. 13 Kosai. m. 129, 155. 527