A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)
Kormos Gyula: A tokaji evangélikus templom barokk orgonája
18. század közepén már nagyobb számmal az Abaújvár megye cekeházai 7 artikuláris gyülekezethez tartoztak, s idejártak át istentiszteletekre is. 8 A tokaji evangélikus gyülekezet újjáalakulása a felvilágosodást követően Az időközben kissé megerősödött gyülekezet II. József türelmi rendeletét követően - amelyben megengedte a protestánsoknak, hogy templomot építsenek - önálló egyházközség megalakítására határozta el magát, s 1782-ben engedélyt kértek újjáalakulásukhoz. Az engedély kézhezvétele után az újjáalakult gyülekezet 1783. július havában választotta meg első lelkészét Fábry Pál személyében. Csakhamar pecsétnyomót is készítettek (1. kép). Mivel istentiszteleti célra alkalmas helyiségük még nem volt, egyik buzgó hívük, Desewffy András két szobát engedett át, melyben első istentiszteleti alkalmuk augusztus 24-én volt. Gyűjtésbe kezdtek, s 1784-ben a megyétől megvették az ún. „generális" épületet, ahol 1785. szeptember 25-én tartották először istentiszteletüket. 10 Ekkor ugyan még orgonájuk nem volt, de volt az éneklés vezetésére alkalmas kántortanítójuk Tollasy Pál személyében, 11 aki a híványban feltüntetett 100 ft-os évi fizetés és öt öl tűzifa javadalom mellett 1785 augusztusától két szobát kapott beköltözéséhez. 12 Közben a generális épületben kialakított imaház berendezése oltárral és a szószékkel gazdagodott. A fehérre lakkozott és arany díszítésekkel ellátott oltárt az 1786. május 17-i jegyzőkönyv szerint Phanschmidt 13 Dániel helyi kereskedő ajándékozta a templomnak, 14 míg a szószéket az asztalos és a festő ugyanolyan /. kép. A tokaji evangélikus gyülekezet pecsétlenyomata színnel és díszítéssel alakította ki a nyáron, ' mint amilyen az oltár volt. 7 Cckeháza ma Abaújszántó része (egykor Abaúj-Torna vármegye). Lelkes György: Magyar helységnév-azonosító szótár Talma Könyvkiadó, Baja 1998. (továbbiakban: Lelkes 1998)62, 143. 8 Evangélikus Országos Levéltár (továbbiakban: EOL): Hegyaljai-Tiszahegyvidéki Egyházmegye canonica visitatiós-egyházlátogatási-jkv-ei (továbbiakban: C. V.) 1877, Tokaj, 1877. jún. 12., 3.) 9 Evlt:Chovanl947. 10 Evlt: Chovan 1947.; 1877. C. V. jkv., 3. " Evlt: Tokaj 1/2 doboz 38. j. Protocoll (1783-1870, 1893-1914), 9.p. Tollasy Pál 1785-ben lépett Belánszky József kántor örökébe, aki 1784-ben lelkésznek Cekeházára távozott. (EOL: HegyaljaiTiszahegyvidéki Egyházmegye C. V. jkv-ei 1877, Tokaj, 1877. jún. 12.) 12 Evlt: Tokaj 1/2 doboz, 38. j. Protocoll (1783-1870, 1893-1914), 11. p., 1785. aug. jkv. 13 A Phanschmidt család jómódú nagy evangélikus lőcsei família volt a 18. században. E család az evangélikus egyháznak superintendenst is adott 1729-38. között Phanschmidt Keresztély személyében. Később a család Zsedényi-re magyarosította a nevét. (Dr. Kovács Dánielnek 2004. ápr. 7-én Czenthe Miklóshoz, az EOL igazgatójának írt e-mailje alapján). 14 Evlt: Tokaj 1/2 doboz, 38. j. Protocoll (1783-1870, 1893-1914) 13. p., 1786. máj. 17-i jkv. 15 Uo. 13. p., 1786. júl. 30-i jkv. 436