A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

Zsidókérdés volt és van, de ennek felvetése és a megoldás keresése nem történhet sem a keresztény-zsidó szembeállítással, legfőképpen pedig nem az alapvető emberi jogok sérelmére. Saját szerepét e törvényjavaslat kapcsán a következőképpen látta: „A múltban több ízben foglalkoztam a nyilvánosság előtt ezzel a kérdéssel. Legtöbbször akkor, amikor a numerus clausus kérdésekben kellett döntést provokálni akkori Ház részéről a Népszövetség közbelépése folytán, és azoknak a tárgyalásoknak az eredményeképpen, amelyeket én akkor Genfben folytattam. Akkor azt jelentettem ki - éspedig a tárgyalások eredményeképpen, és a külföldi tényezőkkel való megegyezés alapján -, hogy a numerus claususból eliminálni fogjuk mindazokat a különleges intézkedéseket, amelyek diszkriminációt tartalmaznak a zsidósággal szemben (és arra fogunk törekedni, hogy ezt az intézményt, mihelyt feleslegessé válik, és mihelyst a szociális helyzet Magyarországon konszolidálódik, meg fogjuk szüntetni.) ... Foglalkoztam ezután ezzel a kérdéssel 1937ben a költségvetés tárgyalásakor és kijelentettem, hogy Magyarországon zsidókérdés van, amit meg kell oldani, de ugyanakkor azt is megmondtam, hogy ezt a jogegyenlőség sérelme nélkül kell tenni. ... A választójog vitájában szintén rámutattam arra, hogy van zsidókérdés és kértem a kormányt, hogy dolgozzon ki egy programot, de a jogegyenlőséget bántani nem szabad. Emelkedő korszakban éltünk tíz éven keresztül, amikor magyar ipart kellett teremteni, amely magyar ipar ennek az országnak védőbástyája és ezt az ipart azokkal az erőkkel lehetett csak megteremteni, amelyek ennek az országnak rendelkezésére állottak. 1920 és 1930 között a zsidóság számaránya mindenütt csökkent azokban a foglalkozási ágakban, amelyekben e téren most erőszakos lépésekre törekszünk. 1930-tól kezdve a zsidók számaránya újból emelkedett... Azon a véleményen vagyok ebben a kérdésben, hogy a kormánynak megfelelő lépéseket kell tenni. De a legnagyobb aggállyal kell mégis fogadnom azt a javaslatot, amelyet a kormány a zsidókérdés rendezése céljából a Ház elé terjesztett."

55 Bethlen István tehát a numerus clausus elfogadásától érezte, hogy van zsidókérdés, s ezt meg kell oldani. Bármennyire is úgy tűnik, hogy ezt erőszakmentesen, jogsérelem nélkül kívánta megoldani, erre vonatkozó elképzeléseit nem ismerjük. Megmaradt az aggályok szintjén, a törvényt elvetette, de a saját maga által felvetett kérdésre, hogy ti. „hogyan lehet a magyar keresztény társadalmat az önálló vállalkozások terére bevinni", sem teoretikusan nem adott választ, sem gyakorlati elképzelései nem voltak. A törvényjavaslat vitája a miskolci Kereskedelmi Testületben teljes zavart váltott ki. A kereskedelem szakemberei a törvényt a gazdaság kezelésére tett egyfajta kísérletnek, rossz és elhibázott kísérletnek látták, s a hozzászólásokból kitetszően nem is akartak ezen a megállapításon túl is nézni. Ferenczi Károly (1879-1944) volt a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a Kereskedelmi Testület ülésén arról beszélt, hogy egy rossz törvény soha rosszabb időben nem jöhetett volna. Elképzelhetetlen, hogy a szakmai szervezetek és érdekképviseleti szervek megkérdezése nélkül „ilyen hihetetlen módon avatkoznak be a gazdasági élet rendes menetébe". S hogy a törvényt mennyire csak gazdasági kérdésnek tekintette, kitűnik abból, hogy a felvetődött bojkottal kapcsolatban megfogalmazta „mindenféle bojkottmozgalom ellen a kereskedelem a leghangosabban tiltakozik, mert a kereskedelem éltető ereje a forgalom." Más hozzászólók arra utaltak, hogy a zsidók számának korlátozása a gazdaság és a kereskedelem területén azért is érthetetlen, mert hiány van a kereskedelmi alkalmazottakban, „a kereskedők nem kapnak alkalmazottakat és így az a helyzet, hogy ha a már meglévő zsidóvallású kereskedősegéFelsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1938. április 24. 408