A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

hanem egy véletlen természeti jelenséggel. Istvánffy Miklós Magyarország történetét összefoglaló munkájában az 1560. év számottevő eseményei között említi a mezőgazdaság katasztrofális terméketlenségét, amely az akkori tavasz szélsőséges, fagyos időjárását követte. A májusi fagyok idején különös természeti tünemény játszódott le Miskolcon, amikor öt emberfej nagyságú, kénszagú sárgás-barnás színű kő hullott alá az égből, miközben hirtelen villámlás, mennydörgés és szörnyű szélvihar reszkettette meg a derűs égboltot. A mennykövek egyikét a földesúri központba, Balassa Zsigmond diósgyőri várába vitték, míg a többit Bécsbe szállították Ferdinánd udvarába. Ezeket az égből hullott köveket más korabeli forrás nem említi, s csak Istvánffy Miklós történeti munkájának népszerűsége mentette meg a mennykőhullást a feledéstől, sőt tette általa Miskolcot nevezetessé. A Miskolccal és környékével kapcsolatos későbbi közhelyek másik 16. századi forrása, Oláh Miklós müve, a Hungária 1536-ban született, s a 18. századi - Bél Mátyás általi - kiadásáig kéziratban terjedt. Oláh Miklós mint Diósgyőr birtokosának, Mária királynénak bizalmi embere, sőt Miskolc plébánosa és a tapolcai apáti cím és javadalom élvezője feltehetően személyesen is ismerte a vidéket, így tollából a legelső, de a további országleíró irodalomban megkerülhetetlen leírás született Diósgyőrről és Miskolcról. A Sajó folyó alatt délfelé... Diósgyőr tűnik a szemünkbe, a királynő vára az azonos nevű mezővárossal, mely alatt fekszik, szép inkább, mintsem erős; Kassától délfelé terül el, szép fekvését és általános bőségét méltán említhetjük. Egy keletről és délről erdőkkel övezett hegy lejtőjén épült. Tavasz idején a szomszédos fák ágain zengő fülemilék és más piciny madarak éneke a várszobákban lakók fülének csodálatos gyönyörűséget szerez. A vár alatt egy hegyi patak folyik, rengeteg benne a pisztráng s más finomabb hal. Innen fél mérföldre van Miskolc mezőváros (némely lakosainak egykori táncai miatt már akkoriban híre volt), a várhoz tartozik, kiváló borokban, és mindenféle élelemben bővelkedik. Oláh Miklós tájrajza már a vidék és népessége valós értékeit sorolja, s Miskolcról készült rövid jellemzése, amelyben a város gazdasági előnyeit ecseteli, a Miskolctoposzok archetípusa. Diósgyőr és a tájképi szépség összekapcsolása is ettől fogva közhely a honismeret irodalmában. Topográfia A Magyarországról készült gyér középkori útleírások az országot mint a török világ részét tekintették, illetve gazdag bányakincsei, híresen termékeny földje és folyói vonzották az utazókat. A 18. századi tudományosság azonban élénk érdeklődéssel fordult a török alól felszabadult, újra egységes országgá vált állam egyéb területei felé is. „Az egyházi keretek közül egy másik út - a történetírással párhuzamosan és vele érintkezésben - a honismeret, majd magasabb szinten az ún. államismeret irodalmán át vezetett a világi tudományosság és a felvilágosodás felé. Az irányvétel tulajdonképpen geográfiai jellegű volt, de széles mederben átfogott egy sor más, határos ismeretágat is. (1560) Fűit hic annus alias etiam, rerum ad victum necessariarum exili proventu et sterilitate, sed maximé vini inopia notabilis; quum emergentes e vitibus gemmas et pampinos, frigidiores ad Noiias Májas anni superioris pruinae praeter solitum exussissent. Cecidere etiam ad Miskocium oppidum quinque praegrandes instar humani capitis lapides, luteo et ferrugineo colore, gravi pondere, sulphureoque odoré, quum daru coelum subito fulgure et tonotribus, terribilique aeris commotione repente conturbatum fuisset, iis mox puncto temporis quiescentibus. Quorum unum in arcé Diosgioriana hodieque asservatur, caeteros Sigismundus Balassius ad Ferdinandum misit. Istvánffy M. 1758. 243. 2 Oláh M. 1985.50. 356