A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Kővári Ivett-Szathmáry László: Garadna-elkerülő út 2. lelőhely középső neolit csontvázleletei

GARADNA-ELKERÜLŐ ÚT 2. LELŐHELY KÖZÉPSŐ NEOLIT CSONTVÁZLELETEI KŐVÁRI IVETT-SZATHMÁRY LÁSZLÓ Bevezetés A Kárpát-medencét először jelentős számban birtokba vevő népességek az újkőkor elején települtek meg. Vonatkozik ez a vonaldíszes kerámia kultúrájának népeire is, akiknek a kb. Kr. e. 4000 év körüli évszázadokban különböző fácieseik alakultak ki az Északi-középhegység területén és az Alföldön. Ezen népességek egyik reprezentánsa az ún. bükki kultúra kialakulásához vezetett, míg egy ezzel összefüggő sajátos kulturáliscivilizációs (talán kissé korábbi) fácies az Alföld északkeleti részére is kiterjedve a Tiszadob csoportot képezte (Kalicz és Makkay 1977). (Valószínűen minden alábbiakban bemutatott lelet a bükki kultúrát reprezentálja. Néhány esetben a besorolás teljes biztonsággal nem oldható meg.) A jelenleg bemutatott garadnai csontvázleletek elemzésének célja kettős. Egyrészt az, hogy demográfiai adatokat nyújtson az említett időszakra vonatkozóan. Másrészt az, hogy az Alföld déli részén korábban megtelepült anatóliai, balkáni impulzusok alatt fejlődő népességeket kraniológiai szempontok alapján szembesítse a vélhetően lokális gyökereken fejlődött, vonaldíszes kerámiát készítő kultúrkörbe tartozó népességekkel. Újabb módosító meglátásokat, információkat nyújtson az eddig elért eredményeink további értelmezéséhez. Korábbi feltételezésünk szerint az északi peremvidék korabeli népessége autochton genetikai alapokon fejlődött, míg az Alföld déli részén éltek (Körös-kultúra) elsősorban a Balkán felől érkezett migránsok jellemvonásait tükrözik (Szathmáry 1982, 1983, 1991, vö. Zoffmann 1993). A jelenleg elemzett minta sajnos csak egyetlen felnőtt korú, anatómiailag értékelhető koponyaleleten keresztül nyújthat szempontot ezen infiltrációs folyamat megítéléséhez. Módszer és anyag A vizsgált új kőkori csontvázleletek elemzésének elsődleges célja volt a leletek elkülönítése, valamint az elhalálozási korok és nemek megítélése. Minden további elemzés ugyanis ezen adatok ismeretében történhet. Másik célunk az volt, hogy az egyetlen mérvadó egyén (83. sír) mikroevolúciós pozícióját megítéljük, illetve a rekonstruált testmagasságot a korabeli mintákkal szembesítsük. Az elhalálozási kor meghatározására vonatkozóan 13-14 éves korig a fogazatfejlődést vettük alapul Schour és Massler (1941) szempontjai szerint. A 14 év fölötti korra vonatkozóan a posztkraniális váz elcsontosodási folyamatának Johnston (1961) által meghatározott jellemvonásai alapján ítéltük meg ezt a paramétert. Az oszteológiailag felnőtt korú egyének (23 év fölöttiek) esetében az elhalálozási kort a Nemeskéri, 349