A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

KÖZLEMÉNYEK - János István: Hegyaljai bormitológia és az újlatin irodalom

HEGYALJAI BORMITOLÓGIA ÉS AZ ÚJLATIN IRODALOM JÁNOS ISTVÁN A népi és magyar irodalmi hagyományok mellett meglehetősen kevés hely jutott Tokaj-Hegyalj a bormitológiájának vizsgálatában annak a neolatin irodalomnak, mely mégiscsak előkészítette és megalapozta a későbbi kultuszok egyik-másik fejezetét, s a latin és magyar nyelvű iskolai színjátszás mellett a népi baksus-hagyományok egyik közvetett elindítója lehetett.

1 A tudós humanista poézisvizsgálata annál is inkább indokolt, mivel nem csupán megelőzte időben a magyart, hanem azért is, mivel a világ felé egyedül ez a fajta irodalom tudott Magyarországról közvetíteni egészen a 18. század végéig, s közvetített is becsülettel, jó hírét keltvén Magyarország természeti kincseinek, földjének, népének - és borának.

2 Ebből a tudós, s olykor programadó szándékkal is megnyilatkozó literatúrából ragadunk ki néhány markáns jellegzetességet, inkább a kérdéskör illusztrálásának szándékával, mintsem a teljességre való törekvés igényével. Csupán jelezzük, hogy a tokaj-hegyaljai vonatkozású, bormitológiai témájú latin müvek száma jóval nagyobb az itt idézetteknél, s jelentős részük még ráadásul feldolgozatlan is. Hegyalja és a tokaji bor mítosza a 16. század második felétől lassan terebélyesedik ki a humanista irodalomban. Oláh Miklós monográfiája a Hungária, melyben tulajdonképpen a Mátyás-korabeli virtuális Magyarországot szembesíti Mohács örökségével, még a szerémségi borokat tartja a legjobbaknak, bár elismeri, hogy „a hegyek körül Tarcal, Füzér, Újhely, Sárospatak, Boldogkő. Szántó, Liszka mezővárosok mind kiváló bort termő hely. "

3 Ha nem is mond dicshimnuszt Oláh Miklós a hegyaljai borról, mindenesetre elismeri erényeit. A tokaji világhírnevét - ha hinni lehet egy legendának - a tridenti zsinat hozta meg. A Szirmay Antal által is előadott történet szerint

4 Draskovics György 1562-ben a tridenti zsinaton egy ebéd alkalmával tállyai borral kínálta IV. Pius pápát, aki elragadtatásában így kiátott fel: „..patrem sanctum talia vina decent!" A lefordíthatatlan kettős jelentésű szójátékot (A pápához ilyen borok illenek - A pápához tállyai borok illenek) a jeles humanista, Bocatius János örökítete meg egyik epigrammájában,

5 sőt még egy 1 János István: Bacchus és az iskoladráina Hegyalján. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLI. Miskolc, 2002. 437-446. A kérdéskörre vonatkozó fontosabb szakirodalmat 1. ott. 2 Ezért is sajnálatos, hogy a legutóbb megjelent reprezentatív antológiából (Tokaji a magyar irodalomban, Miskolc, 2002.) az egy Anonymust leszámítva teljesen kimaradt a magyarországi újlatin irodalom. 3 Oláh Miklós: Hungária 11. fejezet. Németh Béla ford. 4 Notitia topographica politica Comitatus Zempleniensis. Budae, 1803. 5 De quondam Papa bibente vinum ex Tallya, oppido Hungáriáé. Gratulor ergo mihi, Papa dicit, talia nobis Vina: patrem sanctum talia vina decent. Johannes Bocatius: Opera quae exstant omnia. I. Edidit Franciscus Csonka. Bp. 1990. 244. 5 De alio quodam papa, accipiente dono vinum ex Szántó, Ungarico oppido. I. m.244. Gratulor ergo mihi, Papa dicit, talia nobis Vina: patrem sanctum talia vina decent. Johannes Bocatius: Opera quae exstant omnia. I. Edidit Franciscus Csonka. Bp. 1990. 244. 622