A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

bennem, mint ami Totót

79 elvitte. Talán még nem olyan mértékben, mint nála, de ami késik nem múlik és majd én is elmúlok vele együtt. Már ti. a bajommal, pedig még csak 76 éves vagyok. Ez a „csak" nálunk indokolt. Anyám 95 éves, soha még beteg nem volt. Apám pedig elaludt 90 éves korában mint nagyapám. Tehát a genetikám becsapott. Genny etika volt, nem egyéb. Ezzel személyemet le is zártam. Vége. írjunk másról és másokról. Pl. arról, hogy Borsos eredetileg festőnek készült és Illés

80 azon elmélete, hogy csak a szobrászok tudnak rajzolni, itt már melléfogott. Úgy látszik, hogy aki nem tud rajzolni, az nem tud sem festő, sem szobrász korában. Szerintem azonban Borsosból nem a tudás, hanem az önkritika hiányzik. Már most ami Barcsay önvéleményét illeti, őt a kora és a kortársai felhatalmazzák arra, hogy a valóság mellőzésével csak a szenvedély svungjából beszéljen. Mellesleg engem egy kiállítás megnyitásán még a nyilvánosságnál hangosabban is megszégyenített. Azóta Kollernek

81 elismerte, hogy tévedésből ragadtatta el magát, de nekem nem szólt és nem üzent semmit és ezért nem tudom mi baja volt velem. Talán már nem is fontos. Ő egyébként olyan formában és fokon lett absztrakt, hogy nyilván már maga sem tudja követni és ellenőrizni magát. De ő azért mégis nagy művész és gyökerében egy tiszta ember. Most egy kissé az én munkáim párbeszédre való alkalmatlanságáról, rideg személytelenségéről. Főiskolás koromban, sőt még azután is jó sokáig nekem elég jó karakterérzékem volt. 1933-34-ben egy óriási, több mint hetven figurát ábrázoló képet festettem Nagyatádi Szabó István kápolnai gyűléséről. Mivel a résztvevők nagy része még élt akkor, tekintet nélkül az elmúlt évekre természet után festettem őket, helyesebben természet után készült szénrajzok alapján. Sajnos a kép miatt per indult, amit elvesztettem és keservemben szétvagdaltam a képet és megutáltam minden személyre utaló munkát. De az 1941-ben megjelent kiskönyvemben a rajzok még valakik és ha fejből is készültek, magukon viselték a személyiség egyszer előfordulásának a jeleit. Ezek a jelek később egyre halványabbra koptak, végül teljesen eltűntek, ma már nem is tudnám ezeket a jeleket újra feltámasztani. Lehetséges persze, hogy Te másféle érzéketlenségről beszélsz, de hát én így értettem és így is tudok csak válaszolni rá. Ha egyáltalán vártál választ, vagy reakciót a megállapításodra. Mellesleg közben már mindketten betöltöttük a hetvenöt évünket és akaratlanul is számadás félére kényszerít a szép kerek idő. Én például nagyon szomorúan nézek vissza az elmúlt háromnegyed századra és csak szégyennel kevert elégedetlenséget érzek. Tudom, hogy jobban is lehetett volna csinálni és legfőképp eredményesebben. Bár ezen a megállapításon kívül nem igen tudnék többet mondani, azt meg pláne még sejtetni sem tudnám, hogy hát mit és hogyan kellett volna csinálni. Csak azt érzem, hogy nagyon másat és nagyon másként. Kicsit rossz időben születtünk, de leginkább rossz helyen. Hogy mondta Ady: „Ki magyar földön nagy sorsra vágyik, rokkanva jut el az éjszakáig." Bár a kortársaink szerencsésebb helyen sem tudtak jobbat mondani. Ebben a törpe időben a győztesek is törpék és kappanok maradtak. Béke porainkra. Bár előbb nyilván szél jön és porainkat is szétfújja. Fújj. Semmire sem való soraimat zárom is. Az új bekezdéseket majd mások fogják kezdeni. Csak azt sajnálom, hogy akkor én már nem leszek. Milyen jó lenne látni az új idők új ikonográfiáját, hogy azt mondhassuk fejünkhöz kapva: „Hogy ez a pofon egyszerű dolog nem jutott eszünkbe". A pimaszabbja majd hozzáteszi: pedig éppen a nyelvem hegyén volt. Milyen szomorú dolog, hogy egy ilyen sikeres és eredményes élet mint az Amerigo Tóté ilyen hirtelen és tragikusan csak épp úgy elmúlik, mint akármilyen más akár hitvány élet is. Azt nem tudom ugyan - egyenlőre -, hogy a jövőben milyen jelentősnek mutatkozik majd Tot működése. Könnyen lehet, hogy életével együtt a jelentősége is elmúlt. Vásárhelyi

82 és Szász Endre

83 viszont még vannak és éppen egy most megjelent kis Szántó könyvben látom, hogy mekkora súllyal szerepelnek a könyvművészet területén is. Mellesleg még milliomosok is. Ami nem kis dolog egy olyan világban, ahol a sikert mégis csak pénzben mérik. Noli acerbam sumeré fintorogja a pecches róka velem együtt. De azért én is megvettem a lakásomat. Jó pár ezer dollárba került. Fő, hogy volt rá mit aprítani a bankba. Akár hiszed, akár nem, rajzokkal kerestem. Igaz, már jó régen. De akkor is. No elmondtam mindent ami mondásra érdemes volt. Most már csak az bánt, hogy a nyáron nem bírok hazamenni és nyilván már soha. Ha saját szavam szerint nem is éltem itt, de halnom itt kell. No Isten Veled: testvéri barátsággal ölellek Lajos 9 Amerigo Tot (Tóth Imre) (1909-1984) szobrászművész. 80 Illés Endre (1902-1986) író, esztéta, műfordító, a Szépirodalmi Kiadó igazgatója. 81 Koller György (1923-1996) a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségének a vezetője, a Koller Galéria tulajdonosa. 82 Vásárhelyi = Vasarely, Victor (1908-1997) festő, grafikus. 83 Szász Endre (1926-2003) festő, grafikus. 493